nlc.hu
Család
Kútba dobta meggyilkolt exét egy salgótarjáni férfi

Kútba dobta meggyilkolt exét egy salgótarjáni férfi

A férfi dühében ölte meg prostituáltként tevékenykedő, egykori élettársát.

Egy 64 éves salgótarjáni férfi és egy prostitúciós tevékenységgel foglalkozó nő 2013 év végétől 2014 tavaszáig élettársi kapcsolatban élt a nő lakásában. A nő életvitelét megelégelve a férfi 2014 tavaszán visszaköltözött a saját házába, a nő által nyújtott szexuális szolgáltatást azonban továbbra is igénybe vette, de ekkor már neki is fizetnie kellett érte, alkalmanként 5.000 forintot.

2015. május 4-én a férfi telefonhívására a nő a férfi lakására ment, ahol szexuális együttlétük után a nő a neki járó 5.000 forinton túl nagyobb összeget próbált meg kérni a vádlottól arra hivatkozva, hogy anyagi nehézségekkel küzd. A vádlott által felajánlott, akkor rendelkezésére álló összeget a sértett kevesellte, és szitkozódva, egyre hangosabban követelt tőle több pénzt.

A férfi ezen feldühödött és jobb keze élével nagy erővel torkon ütötte az ágyon ülő nőt, aki hanyatt dőlt az ágyon és elhallgatott. A vádlott még mindig indulattól fűtötten kiment az udvarra, néhány perc múlva visszatért, ekkor észlelte, hogy a nő meghalt. Testét egy plédbe csavarta, és az udvaron található, használaton kívüli kútba tette, majd földet, köveket és mosógépalkatrészeket dobált rá, és a kutat járdalapokkal befedte.

A meggyilkolt nő holttestét a rendőrség végül 2016. június 6-án találta meg.

A Nógrád Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben. Végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint a közel egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezését indítványozta vádiratában.

ugyeszseg.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top