nlc.hu
Család
Így lehetsz igazán bunkó pasi az első randin

Így lehetsz igazán bunkó pasi az első randin

A randizás csodálatos dolog, olyan emberekkel találkozhatsz, akikkel amúgy a büdös életben nem akartál volna megismerkedni.

Majdnem mindegy, hogy online ismerkedsz össze valakivel vagy a sarkon botlotok egymásba, az első randin nagyon sok múlik. Nagyjából az első három másodpercben eldől, hogy szimpatikus-e a másik, de azért az este további részében még jelentősen javíthat vagy ronthat a képen az, ahogy viselkedik a férfi veled szemben.

Voltam én már olyan randin, amin a fickó egyből szerelmet vallott, és olyanon is, amin némán evett, és az étteremben lévő tévét bámulta.

Le is szoktam az online társkeresésről, mert jellemzően olyan férfiakba botlottam, akik vagy egy kicsit sem hasonlítottak online önmagukhoz, vagy túlságosan is adták az alfahímet, más szóval bunkók voltak. Hát kinek van erre szüksége? Inkább legyek egyedül, és majd a macskáim lerágják a lábamat nyolcvanéves koromban, mint hogy olyan pasikkal találkozgassak, akiket az első két perc múlva már a hátam közepére kívánok, és menekülőre fogom a dolgot.

Az ilyen alfahímeknek készült ez a lépésről lépésre útmutató, hogy magabiztosan hozzák a bunkó pasit az első randin.

1. Használj tíz évvel korábbi profilképet

Akkor néztél ki a legjobban, úgyhogy mindegy is, hogy tíz éve készült, a lényeg, hogy megfogja a képed a nőket. Ez nem minősül hazugságnak, csak flörtölés. Minden előnyre szükséged van, a cél szentesíti az eszközt.

Így lehetsz igazán bunkó pasi az első randin

2. Késs el

Ovisoknak való az, hogy pontosan érkezzenek valahova. Legyél férfi a talpadon, te döntöd el, mikor kezdődik a randi. Semmi sem történhet addig úgysem, amíg te oda nem érsz. Tudatni kell a nővel már a legelején, hogy ki a főnök.

3. Rögtön edzés után menj a nőért

A nők imádják, ha egy férfi izzad, és az a szag abszolút beindítja a piszkos fantáziájukat. Szellőztesd a nadrágodat épp akkor, mikor ajtót nyit a nő, mert annál az ájernél nincs is vonzóbb. És persze az autódban legyenek szétterítve a száradó edzős cuccaid.

4. Ne tervezd meg a randit

A nők nehéz esetek, úgysem lehet a kedvükre tenni. Hagyd, hogy döntsön a nő mindenben, így nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy esetleg nem tetszik neki, amit választanál. Ha megkérdezi, hogy hova mentek, mondd egyszerűen, hogy fogalmad sincs, és kérdezz vissza, hogy ő hova akar menni. Imádni fogja, hogy mindenben ő lehet a főnök. Bónuszpont jár érte – és egyáltalán nem passzív-agresszív viselkedés –, ha hangosan sóhajtozol, ha esetleg ideges lesz, amiért mindent az ő nyakába varrsz.

Így lehetsz igazán bunkó pasi az első randin

5. Beszélj sokat magadról

Úgyis az érdekli, ki vagy te valójában, hát akkor mondd el neki. Mesélj arról, hogy mennyit keresel, hogy a másik autód – sokkal jobb, mint ez – épp a szerelőnél van, és hogy milyen csodálatos házban élsz (ne felejtsd ki sosem, hogy mi mennyibe került). Használd a teljes szókincsedet, hogy elkápráztasd, mondd minden második szavad után, hogy “b*aszki, b*zmeg, f*szom… hogy lássa, milyen szenvedélyes vagy. Ha igazán profi akarsz lenni, tudasd vele már a randi első öt percében, hogy majdnem elcsöppentél a profilképétől a randioldalon, ettől majd rögtön a tenyeredből eszik.

6. Beszélj sokat az exedről

Mindenképp mondd el neki, hogy az exed mekkora egy ribanc, és hogy soha többé nem tűrsz el annyi mindent egy nőtől, mint tőle. A randipartnerednek tudnia kell már a legelején, hogy mik a határaid és hogy hol a helye.

7. Telefonálj és válaszolj minden üzenetre a randi alatt

Fontos fickó vagy és sokan akarnak veled beszélni, úgyhogy válaszolj minden egyes sms-re, csetüzenetre, hiszen a nőnek látnia kell, mennyire népszerű vagy. Hagyd, hogy ráébredjen, hogy más nők is tepernek a kegyeidért, ezzel felébreszted benne a versenyszellemet.

Így lehetsz igazán bunkó pasi az első randin

8. Legyél kegyetlen a kiszolgáló személyzettel

Ha vacsorázni viszed a nőt, mutasd meg neki, hogy te diktálsz. A kiszolgálószemélyzet egy étteremben azért van, hogy téged szolgáljon, úgyhogy ha bármilyen apró hibát látsz, azonnal tedd szóvá jó hangosan, lehetőleg minél megalázóbb hangnemben. A végén pedig ne adj egy forint borravalót sem, hiszen nem érdemlik meg.

9. Ne fizesd ki a teljes számlát

Mutasd meg a nőnek, hogy egyetértesz a nők és férfiak közti egyenlőséggel, ennek szellemében csak a számla felét álld. Fizesse csak ki a saját részét, de az még jobb, ha a te 4000 forintos steaked árának a felét is rásózod.

10. Smárold le

Nem ám csak úgy szájra puszizkodunk, egyből éreztesd a nővel, hogy kemény legény vagy és agresszívan ragadd meg, majd rögtön nyomulj előre a nyelveddel. És persze azonnal tapizd le, az igazi alfahímek ezt teszik.

11. Ne hívd fel jó darabig

Neki kelljen utánad szaladni. Megadtad azt a csodás lehetőséget, hogy eltölthetett veled egy estét, érezze a jelentőségét, hogy ez neki jó, ha levadászhat téged. Mindenekfelett pedig legyél erős és titokzatos. Rá fog ébredni, milyen fantasztikus pasi vagy.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top