Család

Mikor anyám megtudta, kivel járok, megfenyegetett, hogy kitagad

Trudy első találkozásukkor rettegett a fekete bőrű fiútól. Aztán a közös munka alatt jobban megismerte, és menthetetlenül beleszeretett. Ennek már 70 éve.

“Amikor a munkahelyünkön elújságoltam a kollégáknak, hogy Barclay-vel összeházasodunk, megfagyott a levegő. Voltak, akik aztán gratuláltak, de olyanok is, akik megpróbáltak lebeszélni a dologról. Szerintük Barclay rangon aluli választás volt” – kezdi egy nem mindennapi szerelem történetét Trudy Patoir.

A most 96 éves brit asszonya a II. világháború alatt, egy repülőgépgyárban ismerkedett össze leendő férjével, aki történetesen fekete bőrű. Azt mondja, akkoriban egyáltalán nem volt szokványos, hogy egy fehér lány egy fekete fiúval járjon, épp ezért kapcsolatuk elején rengeteg kritikát kaptak. “Anyámnak sokáig nem mertem megmondani, hogy a barátom fekete. Mindig azt mondtam neki, ha találkoztunk, hogy a barátnőimhez megyek.”

Az idős asszony a BBC-nek adott interjújában elmondta, mikor nagy sokára kitudódott, hogy Barclay-vel jár, édesanyja ultimátumot adott neki. “Azt mondta, vagy szakítok a fiúval, vagy kitagad a családból.” Egy éve járhattak együtt, mikor Trudy végül úgy érezte, készen áll arra, hogy feleségül menjen Barclay-hoz.

Fotó: Phil Coomes
Fotó: Phil Coomes

“Azt kérdezte tőlem, tudom-e mennyire nehéz dolgunk lesz. Azt mondtam neki, tudom” – mondja Trudy, majd hozzáteszi, a gondok az esküvőszervezéssel kezdődtek. “Szerettem volna templomi esküvőt, de a pap Liverpoolban nem volt hajlandó minket összeadni. Végül csak egy rövidke ceremónia volt a városházán.”

A házaspár azt mondja, a vegyes párok helyzete ma már sokkal jobb, mint az ő idejükben volt. “Az emberek már nem bámulják ezeket a párokat, nem motyognak nekik gonosz dolgokat, nem mennek át az utca másik oldalára, ha meglátják őket” – mondja Trudy, majd hozzáteszi, miután két kislánya megszületett, neki is sokat javult a kapcsolata a családjával.

Amikor a hosszú házasság titkáról kérdezik őket, Trudy elárulja, Barclay-val igyekeznek mindig mindent megbeszélni. “Nem is emlékszem, volt-e valaha igazi veszekedésünk” – mondja, míg Barclay már arról beszél, mindennap hálát ad a sorsnak, hogy olyan felesége van, mint Trudy.

Olvass még többet a hosszú házasságról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése