Nem tudom, hogy van-e jó taktika a szakításhoz, de azt hiszem, hogy nem kellemes és felemelő pillanat, amire az ember szívesen emlékszik vissza később. Még akkor sem, ha az adott pillanatban az a lehető legjobb döntés.
“Már évekkel ezelőtt szakítottunk, de én szinte mindennap gondolok rá, és hiányzik. Vannak napok, amikor egészen eluralkodik rajtam ez az érzés, és sírok is. Aztán vannak jobb időszakok, amikor egész jól megvagyok nélküle, és csak ritkán jut eszembe. A legrosszabb az az egészben, hogy tudom, hogy ő is gondol rám, én is hiányzom neki. Nemrégiben találkoztunk, nagyon megviselt, mert boldogtalannak láttam, a szeméből egészen kiveszett az a huncut csillogás, amit annyira szerettem benne. Megöleltük, megcsókoltuk egymást, pont úgy, mintha még egy pár lennénk. Közben arra gondoltam, vajon hogyan lehet elválni csókolózva… Biztosan tudom, hogy nekem ő volt a nagy Ő, mégsem lehetünk együtt. Ettől olyan gyötrelmes az egész dolog! Neki felesége van, akit nem akar elhagyni, mert szereti, mint embert, és sajnálja is. Én pedig nem akartam évekig folytatni egy bujkálós viszonyt, ezért szakítottunk. Bízom benne, hogy találok majd magamnak egyszer egy másik férfit, akit ugyanígy tudok majd szeretni, egyelőre azonban ez nem sikerült. A barátnőim már tiszta hülyének néznek, mert évek óta nem pasizok. Az az igazság, hogy szeretnék megismerkedni egy olyan férfival, aki bejön, de nem látok magam körül ilyeneket, úgyhogy addig marad a mostani helyzet…”
Furcsa, de vannak olyan évekig tartó kapcsolatok is, amelyeket egy pillanat alatt lezárnak a felek, és nem szomorkodnak, nem vágyakoznak, hanem örülnek annak, hogy végre megszabadultak egymástól.
“Hét évig voltunk együtt, és amikor szakítottunk, akkor semmi mást nem éreztem, mint megkönnyebbülést. Már nagyon elegem volt a pasimból, mert nem akart dolgozni, csak az apját pumpolta pénzért, egész nap csak hevert, olvasott, este meg a haverjaival piált. Sokszor mondtam neki, hogy előbb-utóbb elegem lesz az egészből, de nem vette komolyan, aztán eljött az a pont, amikor elegem lett. Leültünk szépen egymással szemben, és megmondtam neki, hogy kész, nem akarok többet találkozni vele, pont eleget vártam arra, hogy megváltozzon. Az azért nagyon gáz volt, amikor ő meg előhúzott egy gyűrűt a zsebéből, mert pont aznap akarta megkérni a kezemet. Nehezen fogadta el, de végül megértette, hogy én ezt tényleg nem folytatom tovább. Ő volt életem egyetlen szakítása, ami miatt soha nem bánkódtam egy percig sem, nem fájt a szívem, hanem határtalanul boldog voltam, hogy nem kell tovább néznem a lustaságát, ami hihetetlenül irritált.”
Van a baráti társaságomban egy volt pár, akik szerintem mindig újra és újra összejönnek majd, még hetvenéves korukban is. Bár a kapcsolatuknak nincs jövője, mert ha együtt vannak, akkor folyamatosan marakodnak, mégis úgy vonzzák egymást, mint a mágnes a vasat.
“Nagyon szerelmes voltam belé, de mindig összevesztünk valamin. Nagyon lobbanékony, féltékeny pasas volt, akinek egyébként fergeteges volt a humora, és a tenyerén hordozott, amikor éppen jóban voltunk. Utólag azt gondolom, hogy féltem bevállalni ezt a pasit egy életre, mert annyira kiszámíthatatlan volt, amitől én megrémültem. De mindig nagyon vonzónak gondoltam, és szerettem vele lenni. Amikor szakítottunk, akkor nagyon magam alatt voltam sokáig. Időnként találkoztunk, néha összejöttünk újra, aztán megint nem ment tovább. Az a döbbenetes, hogy 10 év után nemrégiben együtt vacsoráztunk a közös barátainkkal, és hazafelé megcsókolt a taxiban. A következő három napban csak rá tudtam gondolni, és bevallom, hogy ez halálra rémít, mert van két gyerekem és férjem. Ez most már mindig így lesz?”
A nők azt hiszik, hogy a férfiak gyorsan és könnyen túlteszik magukat egy szakításon, de ez nem igaz. Vannak olyan pasik, akik komolyan és sokáig gyötrődnek egy-egy kapcsolat miatt.
“Nem látszik rajtam, de nagyon tud fájni nekem is, ha egy kapcsolat véget ér. Olyankor belevetem magam a munkába, mert az segít. Olyan is előfordult már velem, hogy sírtam, igaz egyedül, otthon, úgy, hogy senki nem látta. Az egyetlen, amit megtiltottam magamnak minden esetben, hogy nem zaklattam azt a nőt, aki szakítani akart velem, mert az szerintem gáz. Tiszteletben tartom a döntését, kiheverem, nem írok, nem telefonálok, ez nálam szabály. Olyan már sokszor előfordult, hogy exek kerestek meg, van, akivel jóban vagyunk, és bármilyen fura is, barátként remek párost alkotunk. A szakításra egyébként a legjobb gyógyír az idő, az tényleg segít, viszont a haverjaim receptjét sem szoktam megfogadni, ők mindig azt mondják, hogy gyorsan szerezzek egy búfelejtő csajt. Lehet, hogy másoknak ez megy, de nekem nem, szóval csendben szenvedek otthon, ha kidobnak.”
