nlc.hu
Család
Azt mondták neki, hogy meghalt, ezért nincs már nyugdíja

Azt mondták neki, hogy meghalt, ezért nincs már nyugdíja

Az idős asszonyt nagyon megviselte, hogy idejekorán a halálhírét keltették. A Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság szerint adatrögzítési hiba történt, és elnézést kértek a tévedésért.

Halottként kezelték és zárolták a nyugdíját egy 81 éves debreceni asszonynak. Nagy Mihályné hiába várta, múlt pénteken nem kapott pénzt. Később kiderült, hogy a nyugdíjfolyósító intézet szerint elhunyt, ezért neki márciustól már nem jár pénz – számolt be az RTL Klub Híradója. Mindeközben ő köszöni, él és jól van.

Lánya is értetlenül állt a történtek előtt. Mint mondja, azt közölték vele a nyugdíjfolyósító intézetben, hogy az édesanyja elhunyt, és már lezárták az aktáját, sőt már le is küldték az irattárba.

Az idős asszonyt nagyon megviselte, hogy idejekorán a halálhírét keltették.

A Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság szerint adatrögzítési hiba történt. Mint kiderült, a bank jelzése alapján indították el a zárolást. Valóban meghalt valaki ugyanezen a néven, de az adatok rögzítése közben hiba történt, és a születési dátum egyik számjegyét elírták, ez okozta a gondot. A tévedésért pedig elnézést kérnek. Ígérik, hogy az idős asszony csütörtökön már megkaphatja a nyugdíját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top