Régebben én is azt hittem, nem érdemlek többet, mint ezt a bántalmazó embert, ez jutott, tűrnöm kell, rajtam múlik, meg kell javítanom. Ha én máshogy viselkedem, majd nem csinálja, nem fog bántani, nem fog megalázni és ordítozni. Csak okosabban kell reagálnom, éberebben kell figyelnem, észrevenni, hol van nála az a pont, amikor még meg lehet előzni, amikor csendben kell maradni, és akkor élhetünk normális kapcsolatban.
Gondoltam, én vagyok az egésznek az okozója, ha megváltoztatom magamat, ő is meg fog változni, hiszen minden spirituálisezoizé ezt sugallja: kezdd magadon, és akkor más lesz a hozzáállásod az emberekhez, amit észrevesznek, és másképp reagálnak majd. Megpróbáltam mindent, emberfeletti erővel küzdöttem. Szép szóval, hogy ne igyon, vagy ha iszik, akkor ne kötekedjen, csak feküdjön le aludni. Hajlandó voltam a kanapéra kiköltözni, elmentem vele a terápiára, magamra húztam a vizes lepedőt.
Elhittem neki, hogy semmit sem érek nélküle.
Miközben eltartottam, mert neki alig volt jövedelme, ami meg volt, azt is elitta, vagy valahogy, varázslatos módon mindig történt valami, ami miatt nem maradt a fizetéséből egy fillér sem arra, hogy a közös életünkbe, közös gyerek nevelésébe beletegye. Elsírtam minden könnyet, naponta többször, amikor hiába vártam rá, amikor újra meg újra becsapott, és átvert, hogy utána hazajöjjön és üvöltözzön, hogy mit merészelek, hogy képzelem, hogy számon kérem rajta, hol járt. Visszanézve a mai eszemmel már nem is értem magam, hogy lehettem ennyire vak, hogy lehetett ennyire minimális az önbizalmam, hogy dőlhettem be a manipulációknak.
Minden egyes alkalommal bekajáltam a nagy, drámai jeleneteket, amikor térden állva kért bocsánatot, őszinte, igaz könnyek csorogtak le az arcán, ahogy piagőzös szavakkal suttogta el, mennyire sajnálja, nem akar ilyen lenni, megváltozik. Soha többé nem bánt, az csak véletlen volt, mert annyira felidegesítettem. Mindig, minden alkalommal oda lyukadt ki, hogy alapvetően az ő viselkedéséért, megbízhatatlanságáért, felelőtlenségéért és agresszivitásáért én vagyok a felelős.
Aztán felébredtem. Olyan volt tényleg, mint egy rémálomból ébredés.
Néztem, ahogy a földön fekve sír, és a jól ismert mantrát hajtogatja, a megbánásba burkolt hibáztatás monológját, és idegennek éreztem. Visított a fejemben a kérdés, hogy mit keresek én itt, mit művelek saját magammal, milyen példát mutatok a gyerekeimnek? Elpattant valami bennem és onnantól kezdve már nem akartam megszerelni semmit, nem akartam megváltozni, csak menekülni akartam tőle. Öntudatlanul ehhez a háromlépéses módszerhez folyamodtam, hogy megszabaduljak a bántalmazómtól, meg is lepődtem, amikor láttam ilyen szépen összefoglalva, amit ösztönösen használtam a meneküléshez.
Képünk illusztráció
1. Zéró kapcsolat
Akármilyen is egy kapcsolat, a kötődés kialakul az évek során, ezt pedig erőszakkal kell elvágni, ha távol akarjuk tartani magunkat a bántalmazótól. Az agyunknak automatikus reakciói vannak az olyan emberekkel kapcsolatban, akikhez kötődünk, ezért kell a zéró kapcsolat elvét követni, amikor egy bántalmazó kapcsolatból menekülünk.
Szükség van erre a lépésre, mert a bántalmazó jelenléte nagyon intenzíven aktiválja az agy érzelmekért felelős részét, olykor azokat a területeket is, amik a fájdalomcsillapításban játszanak szerepet. Ez pedig problémát okozhat, növelheti a kötődést a bántalmazóhoz, megnehezítve a gyógyulást azzal, hogy visszaveti az áldozatot az első lépéshez, a szakításhoz. Elbizonytalanodhat saját magában, hogy tényleg jól döntött-e, és újra beindulhat az önhibáztató mechanizmus. Ha követed a zéró kapcsolat elvét, akkor megkönnyíted a saját dolgodat, mert időt hagysz az agyadnak, hogy fellélegezzen, és felszabaduljon a bántalmazó hatása alól.
2. Leválás
Az olyan esetekben persze, mint az enyém is volt, nem lehet teljes mértékben elvágni minden szálat, hiszen ott a közös gyerek, akivel kapcsolatot tart az apa, ezért ilyenkor jön a leválás módszere, amikor minimalizálsz minden kommunikációt. Én nem voltam hajlandó például telefonon beszélni, csak emailben, mert zaklatni kezdett, és akartam, hogy írásos nyoma maradjon minden megnyilvánulásának, hogy később a bíróságon, ha szükséges, meg tudjam mutatni a fenyegetéseket. A gyerekkel kapcsolatban mindig készségesen informáltam, ha kérdezett, képet küldtem, ha kérte, de nem kezdeményeztem semmilyen szinten kommunikációt.
A leválás egy tudatos döntés, hogy nem vagy ennek a kapcsolatnak többé a része. Azt mondod magadnak, hogy soha többé nem dőlsz be az ígéreteinek és manipulációinak, amikkel régebben sakkban tudott tartani. Szétkapcsolod magatokat, és ezzel védelmi rendszert húzol fel az érzelmeid számára. Azért kell ezt megtenned, mert a kapcsolat áldozata gyakran függővé válik a bántalmazó kiszámíthatatlan viselkedésétől és az általa okozott érzelmi fájdalomtól. Az elején nagyon nehéz megtartani azt a három lépés távolságot, amit a leválás megkíván, például kényszert érezhetsz, hogy megnézd a közösségi oldalakon, mit csinál az exed, vagy hogy felhívd, hogy átbeszéljétek, mi történt veletek, hogyan siklottak félre a dolgaitok. Csakhogy ezzel saját magadnak ártasz, és elnyújtod a szakítást.
Ahhoz, hogy le tudj válni róla, tudnod kell magadnak nemet mondani, amikor kutakodni akarnál az ex után és sokat kell olvasnod a bántalmazott kapcsolatok pszichológiájáról, hogy minél jobban megértsd, mi zajlik le benned. Az, hogy tanulj a bántalmazásról, elengedhetetlen ahhoz, hogy ki tudd a fejedből irtani az olyan ártalmas gondolatokat, amiket az exed ültetett el benned, mint például, hogy “te löktél el magadtól”, “irányításmániás vagy”, “túlérzékeny vagy”, “a depressziód miatt ment tönkre a kapcsolatunk”. Ezek a mondatok rendkívül gyakran szerepelnek egy olyan ember szótárában, aki képtelen felelősséget vállalni a saját tetteiért és állandó hibáztatásban él. A leválással tulajdonképpen kiírod a homlokodra a bántalmazód felé, hogy “tudom, milyen ember vagy, soha többé nem engedlek az érzelmeim közelébe.”
3. Támogatás
Krízishelyzetben kellenek a barátok. Nemcsak azért, mert jólesik kisírni magadat a vállukon, hanem azért is, mert az agyban oxitocin hormon szabadul fel, ha szeretettel, kedvességgel és megbocsátással találkozol. Ez a hormon pedig enyhíti a szorongást és nyugtató hatással van az idegrendszerre. Úgyhogy a támogató közeg rendkívül fontos része a gyógyulásnak, és még segít is, hogy a leválás könnyebben menjen.
Nem minden támogatás egyforma, vannak olyan barátok, akikkel beszélgetve úgy érezheted, védekezned kell, magyarázkodnod kell amiatt, hogy szomorú vagy, mert szerintük boldognak kellene lenned, amiért kirúgtad a bántalmazó exet. Az ilyen helyzetek inkább stresszreakciót váltanak ki az agyban, nem nyugtató hatásúak. Ezért jól gondold át, hogy milyen emberekkel szeretnéd megbeszélni az érzéseidet, hogy tényleg segítsenek, ne pedig akadályozzanak a gyógyulásban.
