Nekem is vannak gyerekeim, és egyáltalán nem vagyok mindent tudó, szuper anyuka. Sokszor egészen kétségbe is esek, mert nem tudok egy-egy helyzetet jól megoldani, és ezért sokáig emésztem magam. De arra tényleg mindig ügyeltem, hogy a gyerekek megtanulják az illemszabályokat, ez valójában azt jelenti, hogy megtanítsam ezeket, tehát magamnak is ismernem kell az alapvető viselkedési normákat. Nem is okozott nekik különösebb nehézséget elsajátítani ezeket, pedig nem kivételes gyerekek, szó sincs róla, de amiket látok-hallok időnként az utcán, ahhoz képest normális kölykök. És sokszor meghallgattam mások véleményét a gyereknevelésről, sőt igyekeztem ezeket alkalmazni is. Vagyis nem tartozom azok közé, akik úgy gondolják, hogy nem kell nevelni a gyerekeket, és tilos rájuk szólni. Sőt, az esetleges ellenállástól sem rettegek, mert ez hozzá tartozik a dologhoz.
Amikor az anyuka csak üvöltve tud beszélni
Mostanában gyakorlatilag félek, miközben a buszra várok, hogy vajon megérkezik-e az a kétgyerekes anyuka, aki kizárólag üvöltözni tud a gyerekeivel. Ezért persze a két tündéri, loknis hajú kislány is csak üvöltve tud bármit is mondani. Pontosabban követelni útközben az anyukától. Nem nagy gyerekek, a kicsi három körül lehet, a nagy is csak négy múlhatott nemrég. Fölszállnak a buszra, és zeng az egész jármű tőlük. Kezdve attól, hogy hová üljenek, mit vegyenek fel és le, melyik ajtón szálljanak le, kapaszkodjanak vajon, vagy sem…
Nem az én tűréshatárom alacsony, ők elviselhetetlenek: az anyuka akkor is üvölt, ha nem mérges, a gyerekek pedig egyáltalán nem fogadnak szót neki. Legtöbbször jön a mamával a barátnője is, és őket aztán végképp zavarja a beszélgetésben a két kicsi állandó nyüzsgése. Így aztán ők is üvöltenek, meg a gyerekek is. A múltkor egy tündéri néninek elfogyott a türelme, és elkezdett beszélgetni a kicsikkel, suttogva. Egészen meghökkentek, az anyuka pedig kiakadt, hogy hagyja békén a gyerekeit, pedig nagyon kedves volt velük, és támadt némi csönd.
Lúzer vagy, és vegyél fel hitelt!
És a személyes kedvencem a 10-12 éves kislány, aki üvöltve követelte az apjától a buszon a legújabb iPhone-t. Megnéztem: az iPhone 7-et cirka 200 ezer és 260 ezer között lehet megvásárolni, ami korántsem egy olyan ár, amit csak úgy kicsenget egy szülő. Ráadásul a kis csaj stílusa volt leginkább bicskanyitogató, mert az apuka először tök normálisan próbált érvelni, hogy az egy nagyon drága készülék, és inkább vesz neki egy olcsóbbat, de a gyerek egyre hangosabban követelte, hogy neki pont ezt vegye meg.
Képünk illusztráció
Amikor elhangzott, hogy erre a szülőknek nincs pénzük, akkor végképp kiakadt a gyerek, és azt üvöltötte, hogy az apa egy lúzer, vegyen fel hitelt, vagy váltson munkahelyet. Na, ez volt az a pont, amikor én szülőként lezártnak tekintettem volna a vitát, és csak a nagyközönségre való tekintettel nem kevertem volna le egy fülest a pimasz, buta és követelőző gyereknek. Hangsúlyozom, a stílus akasztott ki a legjobban, mert a gyerek azt szeretné, amit lát, hall, de az már nevelés kérdése, hogy hogyan kéri azt. És nyilván ennyi idősen nincs tisztában sem az árakkal, sem a pénz értékével, de azt már tudnia kell, hogyan lehet és kell kérni valamit. Az apuka mentegetőzésre váltott, és nagyon úgy tűnt, hogy elfogadja a lánya véleményét, hogy valóban egy lúzer, ha nincs pénze csilivili telefonra.
Túlféltés, túlöltöztetés
Végre itt a tavasz, és kezd egészen jó idő lenni. Az első igazán meleg napon iszonyú meleg volt a villamoson, egy pólóban is meg lehetett sülni. Olyan egyéves korú gyereket vitt kocsiban az anyukája, szegény izzadt rendesen, volt rajta sapka is, sál is. És üvöltött. Persze, hiszen melege volt, és nem tudta elmagyarázni. Csorgott róla a víz, de az anyja ahelyett, hogy levetkőztette volna, ráterített még egy plédet. Ekkor az egyik utas nem bírta tovább, és tök kedvesen beleszólt – tudom, ezt majdnem mindenki utálja, és jogosan –, hogy szerinte melege van a kicsinek.
Csendben jegyzem meg, hogy a mama egy pólóban volt, tehát ő is érezte, hogy nincs hideg, mert általában a fázó anyuka öltözteti jól fel a gyereket… Erre teljesen kikelt magából a huszonéves anyuka, hogy ezt majd jól eldönti ő, ne szóljanak bele stb. Mindezt minősíthetetlen hangnemben, míg az idősebb úr tényleg nagyon kedvesen és barátságosan mondta, amit mondott, kicsit sem bíráló hangsúllyal. Álltak a kések a levegőben, senki nem mert beleszólni, megfagyott a levegő, még a verejtékező gyerek is elhallgatott.
És az összes buszos sztorihoz hozzátartozik az is, hogy tapasztalatom szerint egy gyereket és felnőttet egyaránt plusz udvariasságra és nagyobb körültekintésre ösztönöz az, ha nem egyedül vannak és nem otthon. Vagyis aki ennyire hülyén viselkedik mások előtt, az valószínűleg otthon még inkább elengedi magát. Legyen ez gyerek vagy szülő…
