Család

71 évig voltak együtt, 4 perc különbséggel mentek el

Az egész életen át tartó szerelem szívfacsaró iskolapéldáját nyújtotta az idős pár története, akik 71 együtt töltött év után 4 percig bírták egymás nélkül...

Gyakori az egész életüket közösen leélő idős pároknál, hogy ha egyikük meghal, a másik rövidesen követi őket, de Wilf Russel és felesége Vera négy percet sem bírt ki egymás nélkül. A 93 éves Wilf március 29-én hajnali 6:50-kor halt meg, a 91 éves Vera pedig ugyanazon a napon, alig négy perccel később, 6:54-kor követte férjét a halálba.

71 évig voltak együtt, 4 perc különbséggel mentek el 

A pár 71 évet töltött el közösen, csak 16, illetve 18 évesek voltak, mikor eljegyezték egymást. A kamaszszerelem egy egész életen át kitartott, olyannyira, hogy az egymás nélküli létezés teljesen elképzelhetetlenné vált életük végére. A demenciában szenvedő Wilfet egy idősek otthonában érte a halál, míg a férje romló állapotával párhuzamosan szintén rossz állapotba kerülő Vera egy kórházban halt meg, úgy, hogy nem is tudott férje haláláról. Azaz hogy nem mondták neki.

Az idős pár egyik unokája, Stephanie Welch azt mondja, Vera még halálos ágyán is a nagypapáról beszélt, és Welchnek meggyőződése, hogy nagymamája csak azt a pillanatot várta, mikor békével szerelme után mehet.

 

Mashable

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top