Család

Pontosítást közölt az autista kisfiúk édesanyja

Kedden megírtuk, elvehetik az autista fiúkat szüleiktől. Az édesanya pontosítást közölt a cikkel kapcsolatban.

A két autista fiút nevelő házaspár történetét kedden osztottunk meg. Cikkünkben arra is kitértünk, hogy mivel a család szűkös anyagi körülmények között él, a gyermekvédelem elszakíthatja a fiúkat a családtól.

Az édesanya a Borsnak adott interjúban a félelméről is nyilatkozott, de ahogyan azt blogjában írja, nincs arra vonatkozó fejlemény, hogy a gyerekeket elvehetik tőlük. A gyermekvédelemtől kiérkező szakember kifejezetten jó szándékkal kereste fel a családot, ugyanakkor a “jó szándék egy kissé negatív töltetűvé vált a családvédelmi szakemberrel folytatott beszélgetés alatt”. Az édesanya kiemelte, “a gyermekek elvételéről nem volt szó, csak az anyagi helyzetem továbbjelzéséről”. Mindez pedig joggal keltett benne félelmet, “ugyanis a közelmúltban fordult elő olyan eset, ahol a család szegénysége miatt emelték ki a gyereket a családból”. A családgondozó hatóságként jár el, továbbjelezhet, az pedig “bizony beindíthatja a rendszert”.

Szó sincs arról, hogy az autista fiúkat elvennék a családtól, az édesanya úgy érzi, szavait csupán kiforgatták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top