Család

Ezt a tanácsolja a 75 éve házasságban élő pár

John és Evie hatodik osztályban találkozott először, és már több mint 75 éve élnek házasságban.

Érdemes figyelni azokra, akik bizonyítottan ismerik a hosszú, boldog kapcsolat titkát, John és Evie pontosan ilyen. Az idős pár hatodikban találkozott először, a bimbózó szerelemből pedig hamarosan házasság lett, ami most már több mint 75 éve tart.

Szóval mik a boldog házasság titkai? John és Evie szívesen elárulták: az első és legfontosabb, hogy legyen bennünk szenvedély. Ahogy John mondja, “89 éves vagyok és még mindig beindulok tőled!”. De a titoknak például az is a része, hogy az idős pár sosem fekszik le haragban, anélkül, hogy megbeszélnék a problémáikat, vagy anélkül, hogy jó éjt csókot nyomnának egymás arcára.

Evie azt is elárulta, hogy sokat viccelődnek egymással, például mikor az idős asszony azt mondja: “Sosem tetszett más férfi…” John azt feleli: “Nekem sem tetszett soha más férfi!”

Végül pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy mindig értékeljük, amink éppen van, és becsüljük meg az élet aktuális ajándékait. Ők például mindennap hálát adnak érte, hogy már több mint 75 éve egymás mellett lehetnek…

 

Tehát: 

1. Maradj szenvedélyes!

2. Ne feküdjetek le haraggal!

3. Legyetek jó barátok!

4. Nevettessétek meg egymást!

5. Értékeld, amid van!

 

BuzzFeed

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top