Család

Saját készítésű Disney-jelmezei mentették meg a hajléktalan apát és családját

A 32 éves Nephi Garcia sokáig menő divattervezőként dolgozott, de első gyermeke születése előtt otthagyta jól fizető munkáját. Csak a kreativitásának köszönheti, hogy megmenekültek az utcától.

Miután a most 32 éves Nephi Garcia otthagyta divattervezői munkáját, a kiskereskedelemben próbált elhelyezkedni – sikertelenül. A Buzzfeed amerikai hírportálnak elmondta, azért döntött úgy, hogy otthagyja divattervezői állását, mert első gyermeke születése után rájött, szeretne több időt tölteni családjával, ám a munkája mellett erre nem volt lehetősége.

Saját készítésű Disney- jelmezei mentették meg a hajléktalan apát és családját

A jelmeztervezés egyik nagy előnye, hogy ebbe a családomat is bevonhatom” – mondta, majd hozzátette, kislánya a múzsája, aki egyelőre különféle Disney-hercegnők ruháját kéri tőle. “Röviddel az után, hogy elveszítettem az állásom, meglehetősen nehéz helyzetben találtuk magunkat. Nem tudtuk fizetni az albérletünket sem, ezért egy hétre konkrétan hajléktalanok lettünk.

Az apa azt mondja, egyik jelmezének köszönhetik a körülményeik megváltozását. “A lányom kérésére készítettem egy Tündér keresztanya-jelmezt, ő pedig ebben jött el velünk Disneylandbe. A legnagyobb meglepetésünkre végül többen szelfiztek vele, mint a park hivatalos dolgozóival, azt hitték ugyanis, ő is egy közülük.

Nephi onnantól kezdve egymás után kapta a megrendeléseket. Ma már nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is készít jelmezeket. Azt mondja, ellentétben a gyerekeknek szánt darabokkal, amiket 4-6 óra alatt elkészít, egy felnőtt ruhán ennél jóval többet dolgozik, van, hogy két napot is.

Saját készítésű Disney- jelmezei mentették meg a hajléktalan apát és családját

A legnagyobb vágyam az, hogy egyszer én készíthessem egy élő szereplős Disney-film jelmezeit. Bízom benne, hogy ez valóra válik, de addig is élvezem, hogy most tényleg azt csinálom, amit a legjobban szeretek.”

Olvass még többet kreatív apukákról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top