“Nem tehetek róla, egyszerűen imádok beszélgetni. Órán is. Ami leginkább a fizikatanáromat borította ki, és emiatt rendszeresen panaszkodott a szüleimnek” – kezdte a Buzzfeed News amerikai hírportálnak adott interjúját Brad Howard. A 17 éves, texasi fiú a közelmúltban lett netes hős, miután édesapja úgy döntött, nem akármilyen módszerrel fegyelmezi meg rendetlenkedő gyermekét.
“Apa azt mondta, hogy ha még egy panaszos telefont vagy e-mailt kap a tanártól, beül velem az órára” – mondja Brad, aki elárulta azt is, egyáltalán nem vette komolyan apja fenyegetését. Pedig jobb lett volna. Amikor ugyanis megérkezett a következő panaszos e-mail, az apa beváltotta az ígéretét.
“Péntek az egyetlen szabadnapom, szóval képzelhetik, mennyire voltam boldog, mikor nejem azzal ébresztett aznap, hogy itt az idő, hogy elkísérjem Bradet az órájára” – mondta az apa, akinek végül még fiát is sikerült meglepnie. “Sokkal előbb értem be a terembe, mint ő. Csak akkor döbbent rá, ki van mellette, mikor leült mellém. Mondanom se kell, olyan csendben volt egész végig, mint a kisangyal.“
A nem mindennapi akció híre az után kezdett vírusszerűen terjedni, hogy az apa az óra végén szelfit készített magáról és a megszeppent Bradról. A képet Brad húga osztotta meg a Twitter-oldalán. A képnek egyébként nagy sikere van a neten, igaz, vannak, akik egyáltalán nem értenek egyet az apa módszerével.
Szerinted jól tette, hogy beült a fia mellé? Írd meg kommentben!
Olvass még több apa-fia történetet az NLCafé oldalán:
- 15 kép, ami bizonyítja, hogy nincs szebb az apa-fia kapcsolatnál
- Elválaszthatatlan lett az oroszlán apa és fia – megható képek
- Te látod, mi a gond ezzel a bensőséges apa-fia fotóval?
Te látod, mi a gond ezzel a bensőséges apa-fia fotóval?