Család

Imádja a net a marcona apukát, aki lánya babájával ment bevásárolni

A kétgyerekes apuka vacsorakészítés közben tett könnyelmű ígéretet kislányának. És bár tartott a kínos jelenetektől, végül be is tartotta.

Keenan Watkins, a kétgyermekes amerikai édesapából néhány nap alatt netes hős lett. Ezt annak köszönheti, hogy a közelmúltban betartotta kilencéves kislányának tett ígéretét, hogy egy napra vigye magával kedvenc babáját. “Épp álltam a tűzhely mellett és minden idegszálammal arra figyeltem, hogy le ne égessem a vacsorát. Aayla pedig ezt a pillanatot ragadta meg, hogy rávegyen, másnap akárhova is megyek, vigyem magammal a babáját. Igent mondtam” – írta Keenan a Facebookon.

Az apuka az azóta vírusszerűen terjedő Facebook-posztjában leírta, hogy lánya kitért arra is, mi mindent kell majd csinálnia Davey-vel, a babájával. “Megkért, hogy fotózzam őt le különböző helyzetekben, illetve arra is, hogy vegyek neki néhány ruhácskát, mert fázik.

Keenan azt mondja, eleinte ódzkodott a dologtól, hogy Davey-t magával vigye a bevásárlóközpontba, de végül legyőzte félelmét. “Nem igazán értek a babaruhákhoz, ezért segítséget kellett kérnem. Aggódtam, hogy az eladó nem érti majd, mit keres egy magamfajta marcona férfi kocsijában egy baba, hogy esetleg őrültnek néz, de szerencsére erről szó sem volt. Sőt, miután elmondtam, hogy a lányom kért minderre, az eladó még segített a tökéletes méret kiválasztásában is.

Talán felesleges is mondanunk, hogy az apa posztja, amiben képeket is mellékelt különleges napjáról, nagyon megnyerte az emberek tetszését. Rövid idő alatt több tízezren lájkolták, és sokan kommentelték is: szinte mindenki csak dicsérte Keenant, amiért megtartotta lányának tett ígéretét.

Olvass még több apa–lánya történetet az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top