Az anyukám 1944-ben született, a nagybátyáim akkor már 12 és 13 évesek voltak. Sajnos a nagypapa meghalt a háborúban, ezért a három gyereket egyedül nevelte fel a nagymamám. Szegények voltak, mint a templom egere, de akkoriban a legtöbben nélkülöztek. A nagymamámnak az volt a szerencséje, hogy volt egy nagyon jó és biztos állása, és a munkahelyhez lakás is járt akkoriban. 1945-öt írunk, éppen vége a háborúnak. A lakásuk közvetlenül az erdő mellett állt, és szupermodernnek számított akkoriban, ugyanis volt benne fürdőszoba is. No, nem a lakással együtt, hanem kint a folyosón, viszont nagyon tágas volt, és a háború után ez oltári luxusnak számított. A mama dolgozott, a nagyfiúk pedig a haverjaikkal csatangoltak az erdőben, mikor is egy gazdátlan lóra akadtak. Akkoriban az éhínség miatt az ilyen lovakat gyorsan levágták és eladták, és ezt jól tudták a nagybátyáim is.
És azonnal megszületett a tervük is: mentsék meg a szelíd jószágot, vigyék haza, és ezentúl legyen egy igazi ló a háziállatuk. Arra gyorsan rájöttek, hogy a mama nem engedne egy lovat tartani a lakásában, de a fürdőszoba hirtelen jó ötletnek tűnt. Arról nem szól a családi fáma, hogyan vezették fel a lovat a lépcsőházon keresztül az emeletre, mindenesetre egyetlen árulkodó lócitromot sem hagytak maguk után, és miután bekvártélyozták a nemes paripát a fürdőszobába, el is mentek játszani a haverjaikkal. Amikor a nagymamám hazament, arra lett figyelmes, hogy állandóan nyerítést hall, és nem értette, hogy mi történt, mert az udvaron nem látott semmit, de határozottan elkezdett egy ló jelenlétére gyanakodni. Ez egészen addig tartott, amíg be nem ment a fürdőszobába, ahol meg is látta, hogy honnan ered a hang…
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Természetesen egy perc döbbenet után rájött, hogy ilyesmit csak az ő fiai tehettek, és üvöltve utasította őket – amikor előkerültek –, hogy vigyék a lakásból oda a lovat, ahová akarják. Így nem lett a jámbor hátasló a nagybátyáim házi kedvence, bár feljött velük egészen a fürdőszobáig.
Persze a háborúban ezer más sztori is történt a fiúkkal: találtak fegyvereket, amikkel játszottak, de szerencsére nem lett tragédia a dologból. Sőt, az egyik bombázásnál, mikor a légópincébe menekültek, és a nagymamám az egyik bátyja kezébe nyomta a csecsemő anyámat, a nagybátyám megmentette a húga, az anyukám életét: egy repesz ugyanis a karjába fúródott, aminek a nyomát a mai napig magán viseli. Csak egy fél centire volt az anyukám fejétől, őt is eltalálhatta volna… És az éles fájdalom hatására az akkor 12 éves fiú csak sírni kezdett, nem ejtette el a karjában fekvő kisbabát.
