nlc.hu
Család
Babakocsival jártak lopni

Babakocsival jártak lopni

Bő egy éven át lopkodtak Csongrád megyei áruházakból, boltokból a bűnbanda tagjai.

Három csongrádi nő megállapodott abban, hogy különböző üzleteket keresnek fel azért, hogy onnan ruhákat, kozmetikai cikkeket, élelmiszereket és egyéb termékeket lopjanak. Elhatározták, hogy a lopott dolgokat a náluk levő babakocsiba, illetőleg a ruhájukba és táskájukba rejtik. A három nő egymás között felosztotta a szerepeket is: az aktuális helyzettől függően váltogatták, hogy ki tereli el az áruházi dolgozók figyelmét, illetve ki veszi el a termékeket.

Mindezeken kívül nemcsak egymással, hanem külön-külön és más személyekkel is követtek el bűncselekményeket. A vádirat szerint az első cselekményt 2015. április 16-án követték el egy sportszereket forgalmazó áruházban. Ezt követően szinte valamennyi ismert, élelmiszereket, barkácstermékeket, vegyes árucikkeket forgalmazó áruházláncot, valamint kisebb boltokat is felkerestek, hogy lopjanak. A lopásokkal érintett üzletek között szegedi és hódmezővásárhelyi gyógyszertárak, drogériák is voltak. A váddal érintett férfiak alkalmi jelleggel segítettek a bűncselekmények elkövetésében.

A vádirat szerint a vádlottak mintegy 16 üzlet sérelmére követtek el bűncselekményt 2016 júliusáig, de egy üzletet több alkalommal is felkerestek. Az ellopott értékek alkalmanként 15 000 és 220 000 Ft közötti nagyságúak voltak.

Az ügyészség a vádlottakat üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett lopás bűncselekményével vádolja, a sértetteknek okozott kár nagysága szerint minősülve. A vádlottak közül ketten különös és többszörös visszaesők.

A hat vádlott közül egy személy szabadlábon védekezik, míg a többiek más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetésüket töltik, vagy más ügyben előzetes letartóztatásban vannak. Bűnösségük kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top