nlc.hu
Család
Elveszíthetik otthonaikat a Fóti Gyermekváros nyugdíjas gondozói

Elveszíthetik otthonaikat a Fóti Gyermekváros nyugdíjas gondozói

A szerződésük szerint életük végéig a szolgálati lakásukban maradhatnának, most mégis kiraknák őket.

Eltávolítanák a Fóti Károlyi István Gyermekközpont volt dolgozóit, pedig szerződésük szerint életük végéig az intézmény területén lakhatnának tudta meg a Népszava.

Mint ismeretes, a fóti gyermekvárost 2019-ig végleg felszámolják, helyét más intézmények veszik át. 

A szociális államtitkárság azt ígéri, hogy az aktív dolgozók továbbfoglalkoztatásáról gondoskodnak, bár konkrétumokról még nem tudni. A szerződésük adta lehetőséggel élve a fóti gyermekvárosban található szolgálati lakásaikban élő nyugdíjasok sorsa pedig szintén bizonytalan.

A lap információi szerint pár éve új szerződést akartak velük aláíratni, de abban nem mentek bele. A napokban azonban levelet kaptak, mely szerint  tudomásul kell venniük, hogy a Gyermekközpont vagyonkezelői jogát megszüntetik, a továbbiakban azt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja. Illetve le kell mondaniuk a nyilatkozat visszavonására vonatkozó jogaikról is. 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szabó Tímea országgyűlési képviselő érdeklődésére annyit közölt az ügyben, hogy  “a szolgálati lakásokban élők bérleti jogviszonyai felülvizsgálat alatt állnak”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top