Ami különösen elgondolkodtató és aggasztó, hogy a testünk miatti szorongás már egészen korán az életünk részévé válik a kellemetlenkedő beszólások, szurkálások miatt. Nem újdonság ez azoknak, akik az átlagnál kisebbek, nagyobbak, vékonyabbak vagy éppen ducibbak voltak gyerekként. Én az utóbbi táborba tartozom, és bizony erősen rányomta a bélyegét a gyermekéveimre a testem miatti frusztráció.
Ne szépítsük: nagyon kövér kisgyerek voltam, ami egyáltalán nem meglepő. Adva volt két nagyon fiatal, kevéssé tudatos szülő. Mindketten rengeteget dolgoztak, nem azért, hogy kényelmes életünk legyen, hanem azért, hogy sikerüljön a fejünket a víz felett tartani. Anyám alkoholba fojtotta minden bánatát, dühöngését, szorongását, amióta az eszem tudom. Bár imádott, de a szeretetét képtelen volt kimutatni, és amikor lelkiismeretfurdalás gyötörte amiatt, hogy pokollá teszi a gyerekkoromat, egy csomó finomsággal halmozott el. Az, hogy mondjuk a gyerek sportolhatna is valamit, emlékeim szerint soha nem került szóba. Az evés, az etetés volt az egyetlen szeretettel átitatott, meghitt tevékenység nálunk, nem csoda hát, hogy a rabja lettem.
Persze rengeteg bántást kaptam emiatt – anyutól is, hiszen például a ruhavásárlás kész szekatúra volt volt. “Az eszem megáll, hogy nincs az a farmernadrág, amit föl lehetne húzni a nagy seggedre” – ilyen és ehhez hasonló hangulatos kis megnyilvánulások kísérték a gardróbfrissítési próbálkozásainkat. Én sírtam, ő bosszankodott, aztán amikor hazaértünk, megfőzte a kedvenc kajámat vezeklésül. És ez a körforgás tartott egészen kiskamasz koromig. Akkor őrült fogyókúrába kezdtem, ez volt az én tinédzserkori lázadásom.
De előtte természetesen nemcsak időnként otthon kaptam bántó megjegyzéseket a külsőm miatt, hanem az iskolában az osztálytársaim kedvenc céltáblája is én voltam, ha valakit csúfolni támadt kedvük. A hé, dagadt! megszólítás például olyan markánsan tartotta magát, hogy még a nagy (35 kilós) fogyás után, az anorexia kezdeti stádiumában is rendszeresen megkaptam, hiába lehetett akkor már zongorázni a bordáimon.
Akik a bántó megjegyzéseket osztogatják, nyilván bele sem gondolnak, milyen mély sebet üt egy-egy mondatuk. És ez nagy baj, ami a legkevésbé sem elfogadható. Erre szeretné ráirányítani a figyelmet egy nemrég a Twitteren kezdődött trend. Sally Bergesen, egy női sportfelszereléseket gyártó cég alapítója volt az első, aki #TheySaid hashtaggel megosztott egy becsmérlő mondatot, amit még kislányként kapott. Egészen pontosan 12 éves volt, amikor az apukája így szólt:
“Ha így folytatod az evést, kész hájpacni lesz belőled.”
“Keep eating like that and you're going to be a butterball.” My Dad when I was 12. Pls RT and share a body shaming comment. #TheySaid
— Sally Bergesen (@oiselle_sally) 2017. május 25.
Nem tűnik olyan nagy dolognak, ugye? Pedig nagyon is bántó és frusztráló mondat ez egy kiskamasznak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a mai napig pontosan emlékszik rá Sally. És miután kiposztolta a Twitteren, özönleni kezdtek a hasonló beszólások a #TheySaid (ők mondták) hashtag alatt.
“Sosem fogja szeretni a srác, aki tetszik neki, hiszen túlsúlyos” – súgtak össze a családtagok a 14 éves Paola háta mögött.
“Aztán nehogy striáid legyenek!
Több salátát kellene enned.
Szerintem nem kellene többet enned.
Olyan kellemesen telt lettél” – hallhatta a szeretteitől Ashley.
“Nem igazi a cicid még. Egyszerűen csak kövér vagy” – mondta a 8 éves Amandának egy hozzátartozója.
“Your breasts aren't real. They're just fat” -when I was 8. #theysaid #fatshaming #bodyshaming
— Amanda Cumm (@Ramanda_Rox) 2017. június 2.
“Azt tényleg mind meg akarod enni?” – szegezte Diamondnak a hitetlenkedő kérdést a testvére a saját születésnapján, miután egy szelet tortát helyezett a tányérjára.
“Nagyon szép arcod van, de túl kövér vagy nekem” – közölte a 20 éves Ceciliával egy srác az első randin.
“You've got a really pretty face. But you're too fat for my taste.” – a very honest date in my 20s #TheySaid
— Cecilia H (@ceciliah) 2017. június 2.
“Hagyd abba az evést! A sudár alkat a lehető legjobb testalkat. A kövér csajokat senki sem bírja” – hallgatta az anyjától és a nagyanyjától rendszeresen Queenwinters.
És még sorolhatnánk, ahogy sorolják is keserű élményeiket a twitterezők. Bántó mondatokat, amelyek örökre beléjük égtek. Mert a helyzet az, hogy az ilyen megjegyzések akkor fájnak legjobban, ha a hozzánk legközelebb álló emberektől kapjuk őket. A “vagyunk olyan viszonyban, hogy őszintén megmondhassam” soha nem elfogadható mentség az ilyen bántásra. Ahogy semmi más sem az.
