Család

Ha nagy leszek, hivatásos sütievő leszek – ezek a gyerekek téged is elbűvölnek

Négy kislány. A legidősebb most hétéves múlt. Van egy kutyájuk, egy malacuk, és egy kiváló humorral megáldott apukájuk, aki szorgalmasan jegyzeteli örökbecsű mondataikat. Élvezzétek!

Nincs mit tenni, James Breakwell örök kedvencünk, egyszerűen nem bírunk betelni a Facebook- és Instagram-bejegyzéseivel. Aki nem tudná, James négy 1 és 7 év közötti kislány apukája, és rendszeresen megörökíti a csemetéivel folytatott kis párbeszédeit – az internetezők legnagyobb örömére. Talán jelent valamit, hogy már több mint 750 ezer követője van.

Egy interjúban nemrég így beszélt a mindennapjairól:

“Legalább egy közülük tuti, hogy éppen ordít, valami olyan probléma miatt, ami csak a fejében létezik. Szerintem a dobhártyámnak már rég annyi. Ha nem írnám le a szülői lét vicces momentumait, már biztos idegösszeomlást kaptam volna. De a Twitter szerencsére olcsóbb mint egy pszichiáter.”

Szóval fekete humorért apukának sem kell a szomszédba mennie, de a lányok talán még rajta is túltesznek. Jöjjön most egy adag az aranyköpéseikből.

4 éves: Úgy szeretlek, amikor pizzát rendelsz.

Én: És amikor nem rendelek pizzát?

4 éves: Nem akarod tudni.

That awkward moment when you can't afford the list price at an open house so you turn it into a free photo shoot instead.

James Breakwell (@james_breakwell) által megosztott bejegyzés,

 

6 éves: Bekakilt a pici, és most csupa kaki minden!

Én: Megyek, tisztába teszem.

6 éves: Apa!

Én: Igen!

6 éves: Én nem akarok gyereket!

 

4 éves: Jó voltam, megittam az összes narancslevet.

Én: Ez azt jelenti, hogy a testvéreidét is megittad.

4 éves: Nagyon-nagyon jó voltam.

 

Én: Hát itt van az én kicsi lányom!

2 éves: Már nagy vagyok.

Én: És akkor mekkorák a testvéreid?

2 éves: HATALMASAK!

When your squad wants to save the world but you just want to take a nap.

James Breakwell (@james_breakwell) által megosztott bejegyzés,

 

6 éves: Hogy kell megmondani valakinek finoman, hogy nem jószagú a szája?

Én: Kínáld meg rágóval.

6 éves: Apa, kérsz rágót?

 

Én: Ki csinált ekkora kupit?

4 éves: Egy hologram.

Én: Te mióta tudod, mi az a hologram?

4 éves: Mióta bejött egy és rendetlenséget csinált a szobámban.

 

Én: Mindenevők vagyunk – eszünk húst és zöldséget is.

6 éves: Csak akkor, ha anya főz.

I used a Jedi mind trick to make all four of them sit still. May the Fourth be with you.

James Breakwell (@james_breakwell) által megosztott bejegyzés,

 

A 2 éves egy terhes nőt bámul éppen.

Én: Egy baba van a néni pocakjában.

2 éves (suttog): Megette!

 

6 éves: Töri a lábam a cipő.

Én: Akkor ne hordd!

6 éves: De olyan szép.

Én: Nem értem…

6 éves: Te ezt nem is értheted.

 

Egy főzőműsort nézünk, épp torta készül

4 éves: Ha nagy leszek, én is az leszek!

Én: Hivatásos sütidekoráló?

4 éves: Nem. Hivatásos sütievő.

There's nothing harder in all the world than waiting for cake.

James Breakwell (@james_breakwell) által megosztott bejegyzés,

 

Én: Szedd össze a játékaidat a padlóról!

4 éves: Szedd őssze te.

Én: A te játékaid.

4 éves: A te padlód.

 

4 éves: Úgy szeretem a nagyit. Ő nem mond olyan szavakat, amiket nem szeretek hallani.

Én: Mint például?

4 éves: Nem.

 

Én: Boldog szülinapot! 3 éves lettél!

3 éves: 2 éves vagyok.

Én: A szülinapodon mindig idősebb leszel.

3 éves: Neeeem.

Anya: De nem ám!

 

I'm not sure what I walked in on, but I'm just gonna let it happen.

James Breakwell (@james_breakwell) által megosztott bejegyzés,

 

Én: Mit csinálsz, ha látod, hogy valaki szomorú?

3 éves: Adok neki kaját.

Én: És ha boldog?

3 éves: Akkor elveszem a kajáját.

 

5 éves: Kaphatok még cukorkát?

Én: Beteg leszel tőle.

5 éves: Igen, de először boldog.

 

5 éves: Miért vagy te mindig fáradt?

Én: Mert te mindig te vagy.

 

For some reason, we have trouble blending in.

James Breakwell (@james_breakwell) által megosztott bejegyzés,

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top