nlc.hu
Család
80 éve együtt: a második világháború óta minden percét együtt tölti a házaspár

80 éve együtt: a második világháború óta minden percét együtt tölti a házaspár

A 102 éves Ken Harris és felesége, Margaret 1937-ben házasodtak össze. Azóta mindössze kétszer voltak távol egymástól: először a második világháború miatt.

“Miután kitört a második világháború, az apósomat, aki addig hentesként dolgozott, Burmába vezényelték, így hátra kellett hagynia imádott feleségét” – nyilatkozta a BBC brit hírcsatornának Pat Harris. A házaspár 75 éves menye beszélt arról is, hogy Margaret akkoriban orvosi asszisztensként dolgozott, és nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna férjére. “A pénztárcájában hordta az egyik esküvői fotójukat. Ha elszomorodott, elég volt ránéznie a képre, és máris jobb kedvre derült.

Kép forrása: Peter Rhys Williams
Kép forrása: Peter Rhys Williams

A világháború után a házaspár Newbridge-hez közel, Llanhillethben kezdett új életet. Két gyermekük született: Alan és Ann. “Azóta minden percüket együtt töltötték, és még akkor sem voltak hajlandók elengedni egymás kezét, mikor kiderült, hogy Margaretnek előrehaladott demenciája miatt otthonba kell költöznie. Ken oda is elkísérte őt.

Pat a csatornának elárulta, röviddel a 80. házassági évfordulójuk előtt, Ken eltörte a csípőjét és hosszabb időre kórházba került. “Azt hitte, sosem fogja újra látni a feleségét, kétségbe is esett miatta. Szerencsére az állapota gyorsan javult, így egy hónapos rehabilitáció után visszaengedték őt az orvosok az otthonba, Margaret mellé. Azóta szó szerint el sem engedik egymás kezét.

Olvass még többet rendhagyó házassági évfordulókról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top