Család

Savat locsolt a fiatalok nyakába egy banya

Vádemelést javasolnak a rendőrök annak a kecskeméti nőnek az ügyében, aki tavaly olyan anyagot öntött egy csoportra az ablakából, amely többeken komoly égési sérüléseket okozott.

Az egyik kecskeméti lakás ablakából az ott lakó F. Lászlóné a 2016. június 24-én hajnalban egy 15 fős csoportra erősen maró hatású anyagot öntött. A folyadék egy 35 éves kecskeméti férfi hátára, egy 21 éves helyi nő lábára, valamint egy 20 éves kecskeméti férfi fejére és arcára folyt, aminek hatására égési sérüléseik keletkeztek – írja a police.hu.

A maró hatású kémiai szertől a 35 éves férfi – az orvos szakértői vélemény szerint – súlyos sérüléseket, míg a másik két sértett könnyű sérüléseket szenvedett.

Maró anyagot öntött az ablakból egy csapat fiatal nyakába

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott a 61 éves nővel szemben súlyos testi sértés bűntett, valamint könnyű testi sértés vétség gyanúja miatt. A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top