Valószínűleg észre sem veszed gyerekkorodban, hogy valami gond van az anyukáddal, maximum magadat okolod a konfliktusokért, és úgy a húszas éveid táján ébredsz rá, hogy nem veled van a baj, hanem a szülőddel.
“A narcisztikus személyiségzavarban szenvedő ember mértéktelenül énközpontú, önszerető, a másik ember érzéseit, gondolatait nem veszi figyelembe. Magát olyan embernek tartja, akinek különleges jogai vannak. Kapcsolatai felszínesek, társaira azért van szüksége, hogy kiszolgálják, felnézzenek rá és elismerjék. Kedvességet, melegséget vár, ugyanakkor viszonozni nem tudja.” Forrás: Klinikai Pszichológia Tanszék
A narcisztikus anya csak saját magával törődik, és képtelen melegséget, szeretetet nyújtani a gyermekének.
Az biztos, hogy érzelmileg nem stabil az élet mellette. Minden helyzet, minden egyes esemény középpontjában anya áll, ahogy másokat hibáztat a saját életéért, és képtelen empátiával fordulni a gyereke felé. A körülötte élők csupán bábuk az ő színjátékában, ezzel a szereppel pedig egy gyerek nem tud mit kezdeni, nem érti, és csak belebetegszik lelkileg. Egy anya feladata lenne, hogy a gyermekét védelmezze, és elárassza a feltétlen szeretetével, márpedig ez teljesíthetetlen egy narcisztikus ember számára. Egy nő így számolt be róla, milyen emlékei vannak a saját narcisztikus anyjáról:
“Emlékszem, hogy mondtam anyámnak, hogy nem szeretem azt az ételt, amit a suliba csomagol nekem. A válasza az volt, hogy »mindegy, hogy megeszed, vagy sem, csak az számít, hogy a többi szülő tudja, hogy csomagolok neked kaját«. Anyám mindig késésben volt, és az én felelősségem volt, hogy időben elinduljunk a közös eseményekre. 11 éves koromban fel kellett őt keltenem, amikor indultam iskolába, hogy ne késsen el a munkából. Amikor kiderült, hogy sikerült az államvizsgám, felhívtam anyámat, aki akkoriban szintén egyetemre járt, hogy elmondjam neki a jó híreket. Annyit válaszolt, hogy »ez remek, én meg ötöst kaptam ma a beadandómra«. Mire 14 éves lettem, már megszoktam, hogy a barátaim szülei azt mondják anyámról, hogy olyan, mintha nem is az anyám, hanem a lányom lenne.”
Mindez oda vezet, hogy a gyermek nagyon korán megtanulja, hogyan legyen minél önállóbb, gondoskodjon saját magáról, hiszen az anyja ezt nem teszi meg.
Amikor pedig majd szülővé válik, ráébred, mennyire másképp bánik a saját gyerekeivel, mint vele anno az édesanyja. Ekkor új szintre kerül a kapcsolatuk, mert a felnőtt gyerek már nem akarja hagyni, hogy az anyja manipulálja, és nem engedi, hogy az unokák érdekeit háttérbe szorítsa a saját javára. Úgy érzi, védenie kell tőle a gyerekeket, mert érzelmileg sérülhetnek az anyjától. A legnagyobb probléma egy ilyen helyzetben az, hogy nincs követendő anyapélda, maximum annyi fogalmazódik meg a gyerekben, hogy milyen nem akar lenni, amivel áteshet a ló túloldalára, és túlkompenzálhat a saját gyerekeinél.
A narcisztikus személyiségzavarban szenvedő anya nem képes arra, hogy betöltse a gyereke életében a szilárd alap szerepét, ezért könnyen előfordulhat, hogy felnőve úgy érezheti a gyermek, hogy egyedül áll a világban, és nincs kire támaszkodnia, ha nehéz helyzetbe kerül. Pszichoterápián tud a szakember segíteni a problémán, úgyhogy kétségbeesésre nincs ok, ha magadra ismertél, és narcisztikus anya mellett nőttél fel. De tény, hogy ebben az esetben nem tudod elkerülni az önismereti munkát, hogy kikerülj a hatása alól.
