Család

10 jel, hogy érzékeny vagy, és büszke lehetsz rá

Ha mondták már rád, hogy "nebántsvirág" vagy, és túl könnyen megsértődsz, akkor valószínűleg olyan érzékenységgel áldott meg az ég, aminek nem biztos, hogy örültél. Pedig ahelyett, hogy elrejtenéd az érzékenységedet, van rá tíz okod is, hogy miért lehetsz büszke rá.

1. Átveszed a körülötted élők hangulatát

Az érzékenységed miatt gyakran mély hatással van rád mások érzelmi állapota. Ha valaki, aki közel áll a szívedhez, zaklatott, akkor nehezedre esik úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Inkább találkozol rögtön vele, felkínálod a válladat és támogatásodat. Sőt sokszor együtt is sírsz másokkal, akik nehéz időkön mennek keresztül. Az, hogy ilyen mély empátiával fordulsz feléjük, segít nekik, hogy jobban érezzék magukat.

2. Nem tudsz tétlenül ülni, segíteni akarsz

Amikor valaki megbízik benned, sosem maradsz passzív. Minden tőled telhetőt meg akarsz tenni, hogy jobbra forduljon a helyzete, és megtalálod a módját, hogy segíts a továbblépésben.

3. Mindent a válladra vennél

Nem tudsz érzéketlenül elhaladni azok mellett a dolgok mellett sem, amikre nincs hatásod. Elsírod magad, ha látod a híradóban, milyen szegénységben élnek mások, vagy ha látsz egy törött szárnyú madarat az út szélén.

4. Többször összetörték a szíved, de hiszel a szerelemben

A szerelmed mindig nagyon mély, ezért a párkapcsolataidat is komolyan veszed. Párszor már megégetted magad emiatt, de ettől még nem félsz újra szerelembe esni.

5. Értékeled a körülötted lévő embereket

Hiszel benne, hogy mindenki okkal került az életedbe, és annyira értékeled őket, hogy egy pillanatig sem titkolod el, milyen sokat jelentenek neked.

10 jel, hogy érzékeny vagy, és büszke lehetsz rá

6. Kapcsolódsz az emberekkel

Az érzékenységed segít megérteni az embereket magad körül, figyelsz mások érzéseire, gondolataira és fájdalmára. Gyakran már azelőtt tudod, mit gondol valaki magában, mielőtt kinyitná a száját. Az értő hallgatás mestere vagy, aki a csenddel is tudja támogatni a környezetét.

7. Könnyen megbántódsz

Gyakran kerülsz olyan helyzetbe, amiben az emberek belegyalogolnak az érzelmeidre, legtöbbször öntudatlanul. Az érzékenységed megtanítja a körülötted élőket arra, hogyan legyenek tudatosabbak és empatikusabbak másokkal. Ettől az érzékenységtől vagy olyan nyitott, gyönyörű lélek, erre nyugodtan lehetsz büszke, ne rejtsd el.

8. Önzetlen vagy

Ha mások érzéseiről, bánatáról van szó, egy pillanat alatt eldobsz mindent, hogy támogasd őket. Hamar a saját érdekeid elé helyezed a többi embert, amivel azért érdemes vigyáznod, mert könnyen kihasználhatnak.

 

9. Túl sokat agyalsz

Megpróbálod mindenben megtalálni az okokat és értelmet. Az, hogy ilyen mélyen átgondolsz mindent, a törődésedet mutatja. Nem akarsz úgy döntéseket hozni, hogy másokat megbánts, ezért mielőtt cselekednél vagy megszólalnál, megvizsgálod a dolgok érzelmi és racionális oldalát is, mérlegeled a következményeket.

10. Tudod, hogyan kell szeretni

Az érzékenységed miatt tudod, hogyan legyél törődő, hogyan mutasd ki az érzelmeidet, hogyan engedd közel magadhoz az embereket. Tudod, hogy a kapcsolatokba energiát kell fektetni, és hogy megéri megdolgozni értük. Ettől válsz olyan csodálatos társsá és baráttá, amilyennek mindenki örülne az életében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top