Három éve halt meg az édesanyám, és még csak most értem el odáig, hogy azt mondjam, meggyászoltam. Ő volt a legjobb barátnőm, a fény az éjszakában, a biztonságom, az otthonom. És egyszer csak nem létezett többé. Az első év borzalmas volt, de azt hittem, kézben tartom a dolgokat. A második évben úgy éreztem, nem élem túl nélküle, teljesen elvesztettem az irányítást.
A harmadik évben pedig csoda történt.
Megszámolni sem tudom, hányszor mondták nekem, hogy mindenki másképp gyászol, és nincs általános recept arra, hogy feldogozzuk egy szerettünk halálát. Ebben a pár évben megtanultam, hogyan tudom kezelni az élet nagy veszteségeit úgy, hogy felelősséget vállalok a saját állapotomért. A béke belülről fakad, ebben mélyen hiszek.
A gyász szóhoz szinte minden esetben halálesetet kapcsolunk, pedig minden érzelmi stresszhez hozzárendelhetnénk. A vele járó érzelmek negatívak és sötétek. Amikor a körülöttem lévő emberek azt mondták, gyászoljak bátran, az olyan volt, mintha engedélyt adtak volna arra, hogy a társadalmi normákat figyelmen kívül hagyva viselkedjek. Maga a szó számomra olyan nehézzé vált, hogy nem akarok többet gyászolni.
Minél többet mondtam magamnak, hogy csak azért érzem ilyen rosszul magam, mert gyászolok, annál rosszabb lett a helyzet. Úgy éreztem, hogy az élet soha nem lehet már szép. Azt hittem, olyannak kell lennem, amilyet a környezetem elvárna egy gyászoló lánytól. Olyan volt, mintha azt akarnák az emberek, hogy merüljek el a bánatban, mert ezt jelenti a gyász. A bánat természetes, a sötétség természetes, ahogy reagálunk ezekre, az is természetes. De amikor arra lenne szükség, hogy tovább lépjünk, akkor a gyász szó visszatart. Hiába mondták, hogy szükségem van a gyászra, nem voltam hajlandó tovább emészteni magam az anyám halála miatt.
Minden órában eszembe jut az anyukám. Benne van mindenben, amit teszek.
De a bánat már nem veszi át fölöttem a hatalmat. Csak fenntartom anyám létezését magamban. Ő nem halt meg a testével együtt. Nem tölthetem az életemet azzal, hogy olyan valakit gyászolok, akinek a lelke továbbra is él és rajtam keresztül ragyog. Minden áldott nap ünneplem azt, aki volt, azzal, ahogy élek.
Szavakkal, okos idézetekkel nem lehet vigaszt nyújtani, ha elvesztettél egy számodra fontos személyt. De ahogy telik az idő, megtalálhatod, mi az, amiben megtalálod a saját békédet. Nem kell belemerülnöd az elvárásokkal teli gyászba, inkább arra van szükség, hogy adj magadnak időt és a saját határaidat tartsd tiszteletben. Ha kell, sírj, kérdőjelezd meg Istent, törj össze egy tányérkészletet. Majd menj tovább, és emlékeztesd magad, hogy még élsz, itt vagy, és van esélyed, hogy az életet ünnepeld.
