Család

Ilyen aranyköpésekre számíthat egy négylányos apa

Aki szereti a gyerekszáj történeteket, az megnyalja a tíz ujját, ha követi a most következő vicces apuka internetes ténykedését. Egyszerűen imádjuk.

James Breakwell örök kedvencünk. Író, újságíró, és nem mellesleg négy rosszcsont kislány – 1, 3, 5 és 7 évesek most – apukája. Rajtuk kívül egy kutya és egy törpemalac is színesíti James és kutatóként dolgozó felesége hétköznapjait. Ebből a felállásból pedig rengeteg vicces szituáció adódik, amit a gondos apuka szerencsére folyamatosan dokumentál Twitteren, Facebookon és Instagramon is – több százezer követője legnagyobb örömére.

Már alig várjuk, hogy megkaparintsuk Túlélő kézikönyv szülőknek zombiapokalipszis idejére című könyvét, de addig is lubickoljunk egy kicsit azokban a csodás kis párbeszédekben, amiket a feleségével, a kislányaival és a barátaival folytat – és hála az égnek, rendszeresen meg is oszt.

5 éves: Mi az a Trónok harca?

Én: Egy sorozet, amit nem nézhetsz, mert csúnya szavakat mondanak benne.

5 éves: Például azt, hogy kaki?

5 éves: Gyorsabb cipőkre van szükségem

Én: Tőled függ, milyen gyorsak azok a cipők.

5 éves: Tudom. Ezért akarok újakat venni.

 

5 éves: Apa, neked nincs túl sok barátod, akikkel játszhatnál.

Én: Tényleg nincs.

5 éves: Az oviban mondtam, hogy te mindig magaddal játszol.

Én: Kösz, kislányom…

 

7 éves: Túl korán jöttél értem.

Én: Mert fogorvoshoz kell menned.

7 éves: Akkor inkább visszamegyek a suliba.

 

Én: Ne balhézz a testvéreiddel!

5 éves: De hát nincs itt senki más, akivel balhézhatnék.

 

Én: Ne nyomkodd a húgod szemét!

5 éves: De hát kettő is van neki.

Én: Millió dolgot kell csinálnom.

Feleség: Írj egy listát!

Én: Millió és egy dolgot kell csinálnom…

 

Én: Napfogyatkozás volt ma.

7 éves: És?

Én: És besötétedett.

7 éves: Eddig ezt éjszakának szoktuk nevezni.

 

Én: Takarítsuk ki a házat, hadd örüljön anya!

5 éves: Anyát nem érdekli, hogy néznek ki a dolgok.

Én: Ezt honnan veszed?

5 éves: Hozzád ment feleségül.

 

Én: Szeretnél még több testvért?

5 éves: Nem lehetne inkább kevesebbet?

 

5 éves: Most úgy teszek, mintha kimennék.

Én: Miért nem mész ki igazából?

5 éves: Mert kint nincs légkondi.

5 éves: Te vagy a legerősebb ember az egész házban!

Én: Kösz, kicsim!

5 éves: De csak anya után.

Én: Őőőő..

5 éves: Meg utánam, meg a tesóim után.

Én: …

 

7 éves: Mi lesz ma ebédre?

Én: Ha megmondanám, azt felelnéd, hogy nem szereted.

7 éves: De a meglepetéseket sem szeretem.

 

Én: Fürdés van, gyerünk a kádba!

5 éves: Még ne! Kell még egy kis idő.

Én: Mire?

5 éves: Arra, hogy összekoszoljam magam.

 

Én: Csak a nőstény szúnyogok csípnek.

7 éves: Gondoltam.

Én: Honnan?

7 éves: Mindig a lányok végzik el a piszkos munkát.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top