Család

Szívszaggató okból tette közzé felesége menyasszonyi ruhás képét a férj

Miután elolvastuk John Polo feleségéről írt sorait, egy percig sem csodálkozunk azon, hogy a posztját néhány nap alatt 84 ezren osztották meg.

„Ez a nő itt a képen a feleségem… Álmai menyasszonyi ruhájában – így kezdődik a poszt, amit John Polo osztott meg a Love What Matters elnevezésű Facebook-oldalon. A poszt, amit alig néhány nap alatt 84 ezren osztottak meg. „Ez az a menyasszonyi ruha, amiben sosem láthattam őt végül az oltár előtt” – folytatta John, majd hozzátette, szerelme, Michelle, 2016-ban a rák egy ritka fajtája miatt halt meg.

„Michelle és én néhány nappal az első műtéte után házasodtunk végül össze: a városházán. Szabályosan rohantunk oda, hogy férj és feleség lehessünk, ha esetleg történne valami…” John elárulta, bár hivatalosan ezután már házastársaknak számítottak, mindketten vágytak egy igazi esküvőre, ahol ott lehet az egész családjuk, Michelle pedig felveheti álmai ruháját.

Michelle sajnos már nem élte meg az esküvőnk kitűzött napját. Néhány nappal előtte meghalt. Én pedig azóta számtalan dolgot megbántam, de leginkább azt, hogy nem sürgettem az esküvőt, hogy Michelle felvehesse azt a gyönyörű ruhát, és abban mondja ki újra az igent.

John posztjából kiderül, a ruha bearanyozta Michelle utolsó napjait. Hogy a hospice-házban is mindenkinek arról beszélt, mennyire várja, hogy végre felvehesse. „Miután meghalt, megtaláltam a ruhát egy dobozban az ágyunk alatt, és benne volt ez a fénykép, ami akkor készült róla, amikor még nem tudtuk, hogy beteg. Összetörte a szívem” – írta John.

Az özvegy a poszt utolsó részében arról ír, hogy hosszú életet szeretne élni. Szeretne újraházasodni is, és szeretné, ha lennének unokái. „Aztán ha eljött az időm, rohanni fogok hozzá. Nem is! Nem rohanni, sprintelni, hogy végre újra láthassam őt.

Olvass még többet menyasszonyi ruhákról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top