„32 éves lettem én” – egy háromgyermekes anya szülinapi kívánságlistája

Harminckét éves lettem én…

Sosem felejtem el, mit éreztem, mikor az iskolában kiskamaszként József Attila Születésnapomra című versét elemeztük. Ültem a második padsorban, egy egész virágoskertet rajzolgattam a strófák köré, miközben azon gondolkodtam, vajon én milyen verset fogok majd írni a harminckettedik születésnapomra? Tizenévesen nehéz volt elképzelni, hogy egyszer, nem is olyan sokára legálisan szavalhatom a költőgéniusz örökbecsűjét, hogy hamar eljön az idő, amikor jogosan érezhetem csakis magaménak minimum az első versszakot. 

Hát eljött a nap: szeptember 11-én harminckét éves lettem én. 

Momentán egyetlen verssel sem tudok előállni, de kitaláltam helyette valami egészen mást. Van egy listám, amit évek óta vezetek. Nevezhetjük kívánságlistának vagy akár bakancslistának, de én inkább csak úri huncutságként, amolyan Rellás szeszélyként tartom számon. Ezen a fecnin olyan vágyak szerepelnek, amikért valójában nem teszek semmit, ámde izgatottan várom a sült galambot, akinek a valóságban semmiféle meghívót nem küldtem. Ha ennek ellenére mégis eljön, akkor persze nagyon boldog leszek. Hát ilyesmi az én listám. Kicsit sült galambos. 

Viszlát, főállású anya – helló, dolgozó nő!

A valóságban minden vágyam, hogy legyen határtalan egészség, ne kelljen éheznie se gyermeknek, se felnőttnek. Hagyjunk abba mindenféle háborút, ne bántsuk egymást! Vigyázzunk sokkal jobban a bolygónkra, becsüljük meg mindazt, amit tőle kapunk! Kívánom, hogy mindhárom gyerekünk boldog, sikeres és elégedett legyen a saját életével, szeressük egymást a férjemmel, amíg világ a világ! Nevessünk sokat, örüljünk annak, amink van, értékeljük a hétköznapokat is, és törekedjünk a jóra! A felsorolást napestig tudnám folytatni: ezer és ezer kívánságom lenne a családomnak és a világnak szeretettel.

Az én listám most mégis valami egészen másról szól…

Azt hiszem, mindenem megvan. Már csak a folyamatos csiszolásra, finomhangolásra van szükség. Talán most lehetek egy kicsit önző, ezért csupa olyan vágyat osztok meg veletek, amely rólam szól. Most kicsit én állok a kör közepén, az én rendelésemet veszik fel elsőként, csak nekem szól a „boldogszületésnapot”! Ha esetleg valamelyiket módotokban áll teljesíteni, kérlek, ne fogjátok vissza magatokat, bátran jelentkezzetek! A teljesség igénye nélkül, összevissza, ahogy eszembe jutott. Íme!

1.  Imádom a színházak illatát. Amikor elkezdődik az előadás, és csak percek múltán kúszik a közönség orrába az aroma, amit addig betuszkoltak a vaskos függöny mögé. Legutóbb a Madách Színházban jártunk, ott igazán intenzív volt ez az illat, sőt mintha már a jegypénztárak előtt is éreztem volna. Vagyis az első kívánságom (amennyiben létezik külön ilyen foglalkozás): szeretnék egy napra színpadtakarító lenni! Nem feltétlenül a Madáché, bármelyik színház világot jelentő deszkáit örömmel felsikálom.
    
   
2. Már gyerekként is nagyon vonzott ez a világ, de felnőttként talán még izgalmasabbnak tűnik. A színek, a halmazállapotok, a hangok, az egész miliő. A gyerekekkel minden nyarunkat Hartán töltjük, vagyis többezerszer megfordultunk már a helyi fagyizóban. A világ legjobbja! A hartai cukrászdában szeretnék fagyit árulni! Hiába van igazi, klasszikus fagyiskanalam, itthon képtelenség úgy használni, mint egy igazi cukrászdában. Ha fagyis lennék, ezzel nem lenne gondom.
3. Az első, amit a külsőmön megváltoztatnék, az a szemem színe. Barna, de mindig is kék szemeket szerettem volna. Kérlek, nézzétek el nekem ezt a butuska kívánságot! Szemüveges vagyok, de három gyerek mellett sokszor zavar, így a harmincadik születésnapomra megajándékoztam magam egy pár igézően kék kontaktlencsével. Vagyis félig-meddig teljesült is ez a kívánságom, ám kicsit macerás ki-berakosgatni a lencséket, így szeretnék igazi kék szemeket!
4. Sosem vonzottak az extrém sportok, nem akarok sem bungee jumpingolni, sem tandemugrani. Már a körhinta látványától is rosszul vagyok, ha az életem múlna rajta, akkor sem ülnék fel rá. A repülőgépben a klausztrofóbiával és a hányingerrel gyűlik meg a bajom, mégis egyszer szeretnék szabadon szárnyalni. Csodálom a madarakat, szeretem nézni, ahogy repülnek. A nyomukba erednék, és hőlégballonnal meg sem állnék a csillagos égig! Bár bevallom, kicsit félek, ezért nem mertem eddig kipróbálni.
5. Kézügyességem gyakorlatilag nincs. Még most is úgy rajzolok, mint egy óvodás, már egy mezei papírrepülő elkészítése is komoly kihívást jelent. Azzal magyarázom esetlenségem, hogy balkezes vagyok. Valójában meg egyszerűen csak béna. De valamiért kötni meg tudtam tanulni. Persze csak az egy sima-egy fordított megy. Most végre szeretnék úgy kötni, mint az anyukám! Hogy aztán elhalmozhassam a férjemet förtelmes mintázatú és ízléstelen színvilágú kötött pulcsikkal. Igen, karácsonyiakkal is.
6. Tíz évvel ezelőtt, amikor megismertem a férjemet (azon kívül, hogy az egyetemen tanított engem), egy országos kereskedelmi rádióban dolgozott. Szinte mindennap az ő szájából lehetett hallani a híreket. Ha a Párizs környéki békeszerződésekről vagy az 1950-es években megjelent, a mai napig ismert „faros”, önhordó Ikarus 55-ös és 66-os autóbuszokról mesél, akkor még most is elő-előbújik belőle az a bizonyos rádiós hang. Nekem hiányzik ez a mélyen zengő, nyugalmat sugárzó bariton az összes rádióból, így azt kérném: olvasson fel a férjem egy 3 perces rádiós hírblokkot időjárás-jelentéssel, közlekedési hírekkel együtt, hogy akár minden órában meghallgathassam.
7. Szeretem a klasszikus zenét, a régi, fekete-fehér filmeket. Az egyetlen hely Budapesten, ahol a kettőt ötvözni lehet, az a Millenniumi körhinta az állatkert mellett. Számtalan filmjelenetet forgattak ott, igazán varázslatos helyszín. Sokszor jártunk arra, és mindig ámulattal állok a körhinta mellett (persze a gyerekek tucatszor ültek már fel nélkülem, mert én, ugye, szédülök). De nekem nem elég néhány percig élveznem ezt a miliőt, szeretnék egy teljes napig én lenni a millenniumi körhinta jegyszedője.
8. Mindig is vonzottak a gyártási technológiák, a gépek működése. A friss könyv összetéveszthetetlen illata, a borító előszöri fellapozásának hangja mindig jó érzéssel tölt el. Ötvözném a kettőt. Olyan jó lenne megnézni egy könyv nyomtatását – lehetőleg persze az én könyvemét!
9. Hiszem, hogy aki megteheti, annak már-már kötelessége másokon segíteni. Karitatív személynek vallom magam, olyan embernek, aki folyton azon munkálkodik, hogyan segíthetne olyanokon, akiknek erre szükségük van. Gyerekkorom óta szeretem és tisztelem a tűzoltók munkáját, így egyszer szeretnék egy napra én is tűzoltó lenni! Nő létemre nem vonulhatok ki tűzesetekhez, de bármilyen más módon, természetesen fizetés nélkül, határtalan boldogsággal segíteném a tűzoltóság és a hozzájuk kapcsolódó szervek munkáját.
10. Édesapám tizennégy éve már nem lehet velünk, pont a születésnapomon kellett örökre elbúcsúznunk egymástól. Apa szenvedélyes vonatrajongó volt. Gyerekkora óta a keskeny nyomtávú vasutak voltak a kedvencei. Anya tizenéves fiatalon kísérte apát minden állomásra, aztán amikor kisgyerekek voltunk a testvéreimmel, újra bejártuk velük az ország csaknem összes útvonalát. Remélem, azt tudtátok, hogy az alagútban sikítani kötelező! Hazánkban a kisvasutak száma egyre csökken, így az lenne a kívánságom, hogy újra kapjanak munkát a magyar kisvasutasok, legyenek olyan hasznosak, mint az 1900-as évek elején voltak! Minden vonalat felújítanék, és a legszebb állomást apáról nevezném el.

Ez a kissé bugyuta lista persze folyamatosan bővül, szinte minden héten kitalálok újabb csacskaságokat. Ha a felsoroltak közül bármelyik teljesülne, arról azonnal beszámolok nektek.

De most halljuk: ha tudnék varázsolni, mi lenne az a félcédulás ötlet, amit szeretnétek megvalósítani születésnapotokra? Írjátok meg!