nlc.hu
Család
Van az a pillanat, amikor úgy hisztizik a gyereked, hogy kiszaladnál a világból…

Van az a pillanat, amikor úgy hisztizik a gyereked, hogy kiszaladnál a világból…

A most következő pár sort egy nyúzott anyuka írta, akit éppen kicsinált a gyereke a folyamatos hisztijével. Ajánljuk figyelmébe minden kisgyerekes anyának és mindenkinek, aki gondolatban kívánt már a pokolba ordító gyerekkel bajlódó szülőt.

„A lányom tegnap élete legdurvább hisztijét vágta le. Természetesen otthon voltunk, így legalább élvezhettem a hazai pálya előnyét. Csak vicceltem. Igazából a TJ Maxx-ban voltunk (egy amerikai üzletlánc – a szerk.). Elviselhetetlenül hisztériázott, és bevetettem minden elképzelhető szülői módszeremet, de hiába. A szívem dübörgött, de erőnek erejével igyekeztem megőrizni a hidegvéremet. Bevonszoltam a mosdóba, és megpróbáltam megnyugtatni, de kénytelen voltam belátni, hogy ez most nem fog menni, ki kell várnom, amíg abbahagyja, mert rettentően belelovalta magát.

Továbbra is próbáltam átvenni az irányítást, de a képtelen voltam urrá lenni a helyzeten. Ez elég sokat elmond, ugyanis nagyon ritkán érzek effélét, megszoktam, hogy ura vagyok a történéseknek.

Sorra mentek el mellettünk az emberek, és éreztem a megvetésüket, a tekintetük szinte égette a bőrömet. Tudtam, hogy azt gondolják, micsoda szörnyen neveletlen kölyök ez. Tudtam, mert én is erre gondoltam. Dacos volt, dühös és minden, csak nem cuki.

És akkor egyszer csak odalépett hozzám egy nő. Egy kicsit idősebb volt nálam. Mosolygott, megszorította a karom, és annyit mondott: „Csak nyugalom, nagyszerűen csinálod!”

Gyorsan elfordultam, hogy ne lássa, ahogy a könnyek elborítják az arcomat. Mert a lelkemnek olyan nagyon jól esett ez a mondat. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy jól csinálom. Sokkal inkább azt, hogy egy csődtömeg vagyok, az anyák szégyene, aki képtelen fegyelmezni a gyerekét. És a végén már mindketten bőgtünk.

A lányom aztán nagy nehezen megnyugodott, és folytattuk a vásárlást. Reméltem, hogy látom még azt a kedves nőt, de addigra valószínűleg elment.

Tudom, sokszor van, hogy nem tudjuk, mit mondjunk valakinek, aki éppen olyan helyzetben van, amilyenben én akkor voltam. De mostantól jó példa lehet a nő a bevásárlóközpontból. Egy mosoly és egy bátorító mondat csodákra képes.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top