Persze, lehet, hogy tévedek. Sőt, az is lehet, hogy ez az érzés törvényszerű, de sokszor hiszem azt, hogy régen minden jobb volt. Jobb íze volt az ételeknek, az emberekben több volt a tartás, világosabban gondolkodtak, okosabban éltek. És jobban neveltek gyereket. Ez biztosan valamiféle nosztalgia.
1. Úgy rémlik, nekem nem kellett mindennap elmondani, hogy a pénznek értéke van, és vigyázni kell rá. Láttam, hallottam, hogyan osztják be a szüleim, és szajkózás nélkül tanultuk meg.
2. Az apukám pontosan tudta, hogy mi a dolga otthon, és figyelmeztetés nélkül lenyírta a füvet, vagy kivette az anyám kezéből a nehéz dolgokat. Mindenki tette a dolgát, csendben zökkenőmentesen, és nekünk gyerekként eszünkbe sem jutott tiltakozni, hogy nem csináljuk meg a ránk rótt feladatot. Persze, néha morogtunk, de eszünkbe sem jutott ellentmondani.
3. Kérés nélkül kérdeztem meg a nagymamámat, hogy menjek-e üzletbe, vagy kell-e neki bármiben segíteni. Sosem kellett erre a szüleimnek figyelmeztetniük.
4. A lecke és a tanulás az én dolgom volt, senki nem ült mellém segíteni, vagy nem noszogattak, hogy legyen meg. Nem is volt idejük rá, hiszen ötig dolgoztak a szüleim, utána pedig csinálták az itthoni teendőket. Aztán este jött a szórakozás: vagy filmnézés, már, ha volt műsor a tévében, vagy olvasás, vagy beszélgetés. Aztán uzsgyi aludni!
5. Nem unatkoztam, ha az iskolai teendőimen túl voltam, akkor vagy volt elvégzendő dolgom otthon, vagy pedig megbeszéltem a barátnőimmel, hogy találkozunk, esetleg ők jönnek hozzánk. Nem volt probléma eltölteni a szabadidőnket, és nem kellett a szüleimnek megszervezni a programjaimat.
6. Szó nélkül vettük tudomásul a nővéremmel, ha nyáron nem mentünk nyaralni, mert nem volt pénzünk rá. Eszünkbe sem jutott megsértődni, vagy számon kérni a szüleimen. Emlékszem, mennyire irigyeltem a barátnőmet, mert nekik volt telkük, ahová gyakran elmentek, aztán rájöttem, hogy ott is pont azt lehet csinálni, mint nálunk, és többé nem irigykedtem.
7. Sosem gondolkodtunk azon, hogy rendeljünk-e vacsorát vagy ebédet, mindig azt ettük, ami otthon volt. Persze, akkor még telefonunk sem volt, meg házhoz rendelés sem létezett. Ha nem ízlett, amit anyukám főzött, akkor egyszerűen nem ettünk semmit, de nem cirkuszoltunk.
8. Emlékszem, sokkal kevesebb autó járt az utakon, és nem féltem elmenni sehová sem egyedül. Nem is féltettek. Jobban bíztam az emberekben, és kedvesebbnek is láttam őket, mint ma. És olyan jó illatok voltak tavasszal, meg ősszel, meg máskor is, olyan, mintha ezek eltűntek volna valahová…
Telefonnyomkodás helyett bicikliztünk… (kép: Fortepan, Baráth Endre)
9. Ha kaptunk valamit, akkor nagyon vigyáztunk arra, minden különösebb figyelmeztetés nélkül. Nálunk nem volt szokás kidobálni használható dolgokat, maximum továbbajándékoztuk. Igaz, nem is kaptunk gyakran ajándékot, szülinapon, névnapon és karácsonykor is csak jelképeset, egyet. Nem emlékszem, hogy valaha egy rakat ajándék hevert volna a fa alatt.
10. Sosem kellett nyektetni minket azért, hogy adjunk enni a kutyának, macskának, papagájnak, teknősnek, szóval az összes háziállatnak, mert ez természetes volt, egyértelműen a mi dolgunk. Elvégre mi akartuk az állatokat, így nekünk is kellett gondoskodni róluk.
Amikor megkérdezem az anyukámat, hogy vajon az én gyerekeim miért nem tudják azt, amit mi tudtunk, mindig ugyanazt mondja: „Mert én nem kényeztettelek el titeket, úgy, mint te a gyerekeidet. Kislányom, egy szülő azért szülő, hogy nevelje a gyerekét, még ha nehéz is.”
És hiába bizonygatom, hogy de hát én nevelem…
