Család

Kitálal a csalódott tanár: ezért hagyják ott sokan a pályát

Egy fiatal tanár forintra pontosan levezette, hogy a beígért béremelésnél havi 64 ezerrel fog kevesebbet keresni jövőre. Ez éves szinten 5 havi nettó bérének fele meg.

Tanmese a becsapott pedagógusról címmel kapott egy olvasói levelet a 444.hu, amelyben egy fiatal tanár arról ír: becsapva érzi magát, mert jóval kevesebb a fizetése, mint amit ígértek.

A tanár várta az éves béremelést, de már akkor rossz érzése volt, amikor kiderült, hogy az évenkénti fizetésemelések nem követik a minimálbért – ahogy arról korábban szó volt –, hanem az úgynevezett vetítési alap szerint számolják ki. Meg is jegyzi, milyen találó az elnevezés, vetítés.

Mint írja, azt ígérték neki, hogy az életpályamodell szerint 2017 szeptemberétől a minimálbér kétszerese lesz az illetményalap. Vagyis az ő fizetése ma bruttó 306 ezer forint lenne, amiből 203 ezret kapna kézhez.

Csakhogy bejön a vetítési alap a képbe: ennek az összege ma csupán 156 ezer forint, 50 ezerrel kevesebb, mint amit ígértek neki. Jövőre 220 ezret kellene kapnia, ám a vetítési alap 2015 óta változatlan, így a fizetése is marad 156 ezer forint.

Kiszámolta, hogy a megkapott és az ígért bére között havi csaknem 64 ezer forint lesz a különbség januártól, ami éves szinten azt jelenti, hogy 765 ezer forinttal rövidítik meg. A havi fizetése alapján ez 5 havi nettó bére, ami úgy is vehető, hogy 5 hónapot ingyen dolgozik.

A csalódott pedagógus azzal zárja, hogy már érti, miért helyettesít egyre többet, és kollégái miért mondanak fel sorban. Megjegyezte azt is, hogy levelét névvel is vállalná, ha nem kellene attól tartania, hogy a megjelenése után nem marad állása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top