A kemoterápiám óta nem bírom a pirosat, megőrjítem vele a családomat

Nem hiszti, nem kényeskedés, tényleg nem bírom elviselni a piros színt. Ez azért nagy probléma, mert a kemoterápia előtt az egyik kedvenc színem volt, úgyhogy jókora adag piros volt a lakásomban is. A szőnyegek, dobozok, kiegészítők nemcsak nyomokban, hanem túlnyomó részben tartalmaztak pirosat. Amióta azonban átéltem a kemoterápia fantasztikus hatásait – mint például az egy hétig hányingerrel és ólmos fáradtsággal fetrengést a kanapén, hogy a hajam elvesztéséről ne is beszéljünk –, konkrétan visszatérnek a pirostól a tünetek. Kényelmetlenül érzem magam a közelében, hányingerem lesz tőle, ha ránézek, kiráz a hideg.

Mit tehettem volna, elkezdtem kiirtani a lakásomból a piros színt.

“Amikor a hajam a billentyűzetemen landolt kis csomókban, sokkot kaptam”

Szegény családom nem értette, mi történt anyával, amiért egyszer csak fogja magát, elmegy az Ikeába és három szőnyeggel tér vissza, majd közli, hogy a pirosakat feltekerjük és menniük kell. Meg sem próbálom eladni, újrahasznosítani, annyira sietek, hogy kirakom inkább a kuka mellé. Tisztára őrültnek tűnhettem a szemükben, amikor a könyvespolcok tetején csücsülő 20 piros dobozból mániákusan elkezdtem kipakolni, és élvezettel aprítottam fel mindet. Épp itt volt a lányom matektanára, kérdezte, hogy ha már nekem nem kell, adnék-e neki párat a dobozokból, mire néztem rá csodálkozva, hogy „de hát pirosak”.

Hirtelen teljesen érthetetlenné vált számomra, hogy bárki, bármilyen oknál fogva piros színt akarjon látni a környezetében. Számukra pedig az én viselkedésem volt érthetetlen, hiszen eddig még a körmömet is pirosra festettem. Jó, hogy eszembe jut, tényleg, a körömlakkokat még nem válogattam át, a következő az lesz.

Lassan már egy éve azon dolgozom, hogy eltüntessem a környezetemből ezt a kemoterápiás színt. Számomra egyenlővé vált a betegséggel, gyulladással, rákkal, hányingerrel, halálfélelemmel. Már egész jó, már alig maradt belőle valami, már a gyerekeim is értik, és nem is akarnak piros ruhadarabokat felvenni. A lakás pedig szép lassan átalakult, a piros kanapéra fehér huzat került, a piros szőnyeg helyett mályvaszínű lett, és a falon a nagy piros feliratot is sikerült tapétával eltüntetni. Most türkizláz van, a kék, zöld minden árnyalata költözött az otthonomba. Megnyugtat, gyógyít, stresszmentesít. Csak nehogy kapjak a kezeléseim során valamilyen türkiz gyógyszert, mert ha újra kell kezdenem a lakás átdizájnolását, nemcsak a gyerekeimet, de magamat is őrületbe kergetem.