nlc.hu
Család
Párkányon a patika – gyógyító erejű szobanövények

Párkányon a patika – gyógyító erejű szobanövények

A szobában tartott növények nemcsak szépek lehetnek, de hasznosak is, hiszen néhány közülük kifejezetten jót tesz az egészségnek, és hatékony gyógyírt kínál különféle panaszokra. Az alábbi fajtákból mindenképpen tanácsos beszerezni néhány cseréppel!

Cickafark női panaszokra

A közönséges cickafark kifejezetten aromás illatú, szép virágú növény, amit nagyon könnyű otthoni körülmények között nevelni: hetente egyszer elég öntözni, és nagyon jól érzi magát olyan ablakokban, amikre nem süt rá közvetlenül a nap. Ezt a kevés gondoskodást nemcsak fehér és rózsaszín virágaival hálálja meg, hanem azzal is, hogy szükség esetén gyógyírt kínál több bajra: például sebekre, gyulladásokra, de nyugtató hatása miatt akár fejfájásra vagy álmatlanságra is. Általában teát készítenek belőle, ami a fenti panaszokon túl női problémák kezelésére is kiváló: így például felfázásra, húgyúti betegségekre vagy görcsös menstruációra. Már napi egy pohár is csodákra képes a nehéz napokon.

A cickafark a nőknek hasznos a nehéz napokon

Körömvirág gyomorfekélyre és sebekre

Ez a kedves növény éppen olyan jól mutat erkélyládában vagy egy cserépben az ablakpárkányra téve, mint a kertben, és kellő gondoskodás mellet szép, sárga-vörös virágában több hónapon át gyönyörködhetünk. Fontos, hogy lehetőleg déli tájolású ablakba tegyük, mert szereti a sok napfényt. A cserepes változatot egyszerű virágföldbe ültessük, és ha azt szeretnénk, hogy sokáig szép maradjon, akkor nem szabad hagyni, hogy a földje kiszáradjon, vagyis 1-2 naponta öntözni kell. Emellett kéthetente tápoldatot is adjunk az öntözővízhez, az elhalt növényi részeket és az elnyílt virágokat pedig rendszeresen távolítsuk el, ezzel virágzásra serkenthetjük a növényeket, és a felmagzást is elkerülhetjük. A virágzatából készült tea kiválóan használható borogatásként gyulladt testrészekre és sebek mielőbbi begyógyítására is. A növény hatóanyagai javítják a bőr vérellátását, és ruganyossá teszik a forradás helyén, ha pedig megisszuk a teát, akkor az serkenti az epefolyadék kiválasztását, enyhíti a menstruációs és gyomorfekélyes panaszokat.

 

Páfrány asztma ellen

A szobanövényeknek nemcsak közvetlenül lehetnek különféle gyógyhatásai, hanem áttételesen is – így például azok a fajták, amelyeknek nagyon sok levelük van, és sűrű bokorban nőnek, hatékonyan kötik meg a szobában szálló port, a lakóhelyiség párásságát és a levegő oxigéntartalmát pedig növelik. Éppen ezért kifejezetten ajánlottak azoknak, akiknek érzékeny a tüdejük vagy a torkuk, esetleg asztmára és porallergiára hajlamosak.  Az egyik leghatékonyabb levegőtisztító növény a páfrány, amely ugyan látványos virágokkal nem gyönyörködteti a szemünket, viszont annál több zöld hajtása van, amit oxigéntermelésre használ. A páfrány 18-20 fokon, állandóan nedves földben és félárnyékos helyen érzi magát a legjobban, és ilyen körülmények között egy közepes cserében is hatalmas, akár 70-80 cm átmérőjű bokor is kifejlődhet. Kifejezetten szereti a fürdőszobát, de a nappali kevésbé napos sarkaiban is szépen fejlődik!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top