Beszélgetőpartnereink: Schäfer Nóra, okleveles pszichológus és Csapi András, a fiatalok személyiségfejlesztésével is foglalkozó Élményakadémia trénerei
Milyen ez a tinédzserkor? Valóban olyan „ijesztő”?
Schäfer Nóra: Ez az időszak általában mind a kamasz, mind a szülő számára nagy kihívást jelent. Hirtelen változások indulnak be, a kiskamasznak egy gyorsan változó testképpel kellene azonosulnia. Közben érzelmi, hormonális hullámzások zajlanak benne – érzelmi hullámvasút a mindennapokban. Ez az a korszak, amikor kicsit elfordulnak, távolodnak a szüleiktől, egyre inkább a kortársak véleménye lesz mérvadó mindenben – ez mindenkit váratlan helyzetek elé állít. A korábbi reakciók nem működnek, más stratégiák kellenek: újfajta egyensúly, rugalmas hozzáállás a család részéről.
Csapi András: A kamaszok szemével is nézve óriásiak a változások, miközben mindenki azt várja tőlük, hogy mielőbb ráleljenek saját identitásukra. Nem csoda, hogy ilyenkor sokan olyan közösségekben találják meg a helyüket, amely egyfajta ellenállást fejt ki bizonyos uralkodó értékekkel szemben. Ahhoz, hogy rájöjjenek, mit szeretnének, először azt kell tudniuk, mi az, amit biztosan nem.
Csapi András és Schäfer Nóra (Fotó: Leéb Ádám)
75%: „Konkrét célom van a jövőre nézve.”
Bár a megkérdezettek háromnegyede úgy gondolja, neki határozott elképzelései vannak, a felnőttek sokszor úgy látják, semmi nem érdekli őket, csak a tévé és a haverok…
Sch.N.: Azt várjuk tőlük, hogy jövőképük legyen, miközben tudjuk, hogy azon állások egy része még nem is létezik, amelyek öt-tíz év múlva a legkeresettebbek lesznek a piacon. A mai tinédzserek többek nem csak azért nem terveznek hosszú távra, mert ebben a felgyorsult korban nem is igazán lehet, hanem azért sem, mert a kamaszkor fejlődési folyamatában az énkép alakulása, a saját értékrend kialakítása zajlik, ezek folyományaként történik meg majd a felnőtt hivatás kiválasztása, ehhez azonban időre és tapasztalatokra van szükség.
Cs.A.: A mostani fiatal generáció tagjainak a technológiai és kommunikációs fejlődés következtében csomó olyan lehetősége van, ami a korábbiaknak nem volt. Hogyan is azonosulhatnának ők egy olyan szereppel, amiben ezek egyáltalán nincsenek jelen, vagy nem hangsúlyosak?!
Sch.N.: Ráadásul a személyiség még rengeteget fejlődik ilyenkor. Honnan tudná valaki tizenévesen, hogy mihez lesz majd kedve? Miközben irreálisan korán, akár már tizennégy évesen döntést várnak tőle: hol tanulna tovább. Szerintem ennél fontosabb, hogy a rugalmasságot, a változásra való képességet erősítsük benne azért, hogy sikeresen tudjon majd reagálni a változásokra, bármit hozzanak is.
Cs.A.: Nagyon fontos lenne, hogy megértsük: a tanulás nem csak az iskolapadban történik, és nem feltétlen tantárgyakhoz kapcsolódik. Az iskola tananyagközpontú, és nem személyközpontú. Ezért hoztuk létre az Élményakadémiát. Hogy legyen egy hely, ami a tinik személyiségével, általános képességeikkel foglalkozik. Egyszerűen nem arra ad válaszokat, amikre az ő kérdéseik vonatkoznak.
Az Élményakadémia egyfajta tréneri közösség, amely fiatalok különböző csoportjainak tart személyiségfejlesztést. „Olyan világot építünk, ahol az emberek törődnek magukkal, másokkal és a világgal” – mondják magukról. Büszkénk arra, hogy évente több száz fiatalt támogatunk abban, hogy felfedezzék saját erőforrásaikat, hogy képessé váljanak tenni saját magukért, hogy megerősödjenek abban, hogy saját magukért értékesek.
Sch.N.: Az iskolában sok hasznos és – valljuk be – kevésbé hasznos információkat kapnak. Nyilván sok hasznosat is, de arra nincs idő, hogy a lelkükkel is foglalkozzanak. Mi viszont azt látjuk, hogy a gyerekek akkor tesznek energiát szívesen a tanulásba, ha kötődnek a pedagógushoz – szerencsére erre is vannak jó példák.
Fotó: Leéb Ádám
54% a szüleiben bízik a leginkább.
Kellemes meglepetése a kutatásnak, hogy a gyerekek több mint felének a szülei véleménye a legfontosabb. Minden más környezeti hatás csak ezután következik.
Cs.A.: Ez azoknál működik jól, akik sokat beszélgetnek a gyerekeikkel, de nem erőltetik ezt mindenáron. De az is teljesen természetes, hogy bizonyos bizalmi kérdésekben a kortársakhoz fordulnak.
Sch.N.: A tizenéveseknek fontos az is, hogy már ne kezeljék őket gyerekként, vegyék komolyan őket – partnerként kezeljék őket. Persze legyenek egyértelmű keretek, de a sok értelmetlen tiltás inkább az ellenállást erősíti! Azt javaslom, hogy lehetőség szerint ne erőből, hatalmi helyzetből kommunikáljanak. Sokat segítünk a fejlődésükben, ha lehetőséget biztosítunk nekik, hogy döntéseket hozzanak az őket érintő kérdésekben és kellő támogatást is nyújtunk ahhoz, hogy megfontoltan dönthessenek.
41%-uknak a barátok véleménye a legfontosabb.
Bár szép eredmény, hogy 54% a szüleire hallgat a leginkább, ugyanakkor tetemes az a rész is, akinek fontosabbak a barátok. Ez persze nem feltétlen baj, ha a gyermekünk a „megfelelő” társakkal barátkozik. De ki számít annak?
Sch.N.: Először is legyen köztünk olyan bizalmi kapcsolat, hogy egyáltalán behozza a barátait az életünkbe, hogy legalább lássuk őket. Ha aggasztónak tartunk egy kapcsolatot, szerencsésebb elbeszélgetni a kamaszokkal bizonyos értékekről, következményekről. Partneri pozícióban mindenkire könnyebb hatni.
A gyerekek 12%-a azt vallotta, neki nem fontos, hogy milyennek látják őt. 58%-ot érdekli, de emiatt nem változtatna magán, 30%-ot érdekli, és változtatna is annak érdekében, hogy jobban megfeleljen.
Cs.A.: Én inkább azt látom ebben az eredményben, hogy ciki bevallani, hogy nagyon is számít, hogy mások mit gondolnak rólam. A tinik úgy vannak vele, hogy ha csak pozitívumokat sugároznak, abból nem lehet baj. Pedig érzékeltetni kell velük, hogy a negatívum, a kudarc sem tragédia.
Sch.N.: A kulcs a megerősítő visszajelzés! Ne csak olyan feladatokat adjunk nekik, ahol versengeni kell, vagy fizikai erőre van szükség, hanem olyanokat is, amiben mindenki megmutathatja a maga erősségét! A szociális képességek, a humor, a problémamegoldó képesség ugyanúgy szerepeljenek, mint az, hogy milyen jegyet kapnak a félévi dolgozatra. Mi azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok nagyon sok olyat ki tudnak hozni magukból, amit elsőre nem gondolnánk. Sajnos támogató közeg híján inkább bele sem mennek olyan helyzetekbe, amelyekben ez kiderülhetne.
Rengetegszer tapasztaltuk például gyermekotthonban nevelkedő gyerekeknél, hogy egy támogató, bátorító közegben még saját nevelőiket is meg tudták lepni. Egyik alkalommal például egy lázadónak címkézett fiú egy rövid, támogató beszélgetés után – ahol megerősítettük azt, hogy milyen erőforrásokat látunk benne – 180 fokos fordulatot vett és ő lett a csapat legfőbb támogatója.
19% elégedett magával, de ha az „inkább elégedett” kategóriát is ide vesszük, akkor ez a szám már 57%. 43% az, aki sok mindent megváltoztatna magán.
Sch.N.: A külső a fiúknak és lányoknak egyformán egyaránt fontos; központi téma az, hogy ki hogy néz ki. Ez a legkézenfekvőbb felület, amin kommunikálni tudnak magukról, akár az értékeikről, úgyhogy nem érdemes azt mondani, hogy ne foglalkozzanak ezzel annyit. Arról nem beszélve, hogy amit ezzel kapcsolatban visszajelzésként kapnak a külvilágtól ebben a korban, az akár egész életükre kihat.
Fotó: Leéb Ádám
Cs.A.: Sajnos bántják is egymást rendesen a srácok. „Te kövér vagy, te ezt nem tudod megcsinálni…” Ezért nagyon fontos lenne, hogy legalább ha mi, felnőttek beszélünk velük, minél kevesebb ítélkezés legyen a kommunikációnkban.
Sch.N.: Mi arra törekszünk, hogy saját maguk és mások esetében is arra figyeljenek, kinek milyen értékei vannak.
A 14-18 éves korosztály 59%-a gondolja azt, hogy benne a jó tulajdonságok vannak túlsúlyban a negatívakkal szemben, míg a semlegesek (azonos arányban vannak a jó és rossz tulajdonságok) további 33%-ot tesznek ki. Mindössze 9% vallja magáról, hogy a rossz tulajdonságai vannak többségben. A kutatók azt találták, hogy az erősebb szülői kötődéssel bíróknál kedvezőbbek ezek az értékek – az ilyen gyerekek inkább látják magukat boldognak, és olyannak, akivel jó együtt lenni.
Sch.N.: Sokat tehetünk azért, hogy értékesnek lássák magukat. Érdemes kerülni a címkézést, inkább a viselkedésre reagáljunk. Ne mondjuk nekik, hogy te ilyen vagy, olyan vagy. Legfeljebb úgy fogalmazzunk, hogy „nekem így és így tetszel”, vagy: „tetszett, amit csináltál”. Akit okosnak címkéznek, az sokszor rosszabbul teljesít, mint akinél az erőfeszítést, a „magához képest legjobbat” díjazzák.
Cs.A.: Nem vagyok benne biztos, hogy vannak kifejezetten jó és rossz tulajdonságok, ráadásul nem látom értelmét a negatívumokra koncentrálni. Sajnos ez nagyon bennünk van: a hibákat húzzuk alá.
Sch.N.: Ahelyett, hogy azt sugároznánk: te feltételek nélkül szerethető vagy.
A kutatásra és a beszélgetésre a Generali a Biztonságért Alapítvány – Mosolyvadász programja kapcsán került sor, amely pedagógiai és szabadidős időtöltést kínál gyermekotthonban nevelkedő tizenéveseknek, az „élménypedagógia”, „élménytáborok” módszerével. Idén nyáron 12 nevelőotthon lakóinak biztosítottak élménytáborokat, ahol az önkép, önértékelés és kötődés volt fókuszban. E munka kiegészítéseként készült a reprezentatív kutatás.
