Család

A fizikai erőszaknál is fájdalmasabb a láthatatlan bántalmazás

Lehet, hogy ismered az érzést, amikor valaki, aki fontos neked, elhanyagol, kritizál, elutasító veled. Hajlamosak vagyunk legyinteni rá, pedig ha huzamosabb ideig így bánnak velünk, annak komoly következményei lehetnek.

Egy bántalmazó egészen addig nem kockáztat, amíg nem biztos benne teljesen, hogy a másik nem fogja elhagyni. Leginkább ezért van az, hogy olyan gyakori a láthatatlan erőszak a családon belül, házasságban vagy párkapcsolatban. Az, hogy függenek tőle, bátorrá teszi a bántalmazót, amitől még kegyetlenebbé válik. Anna Chui kommunikációs szakértő írta le tisztán és érthetően, hogyan épül fel egy kapcsolatban a láthatatlan bántalmazás.

A bántalmazó első lépése, hogy elnyeri az áldozat szívét

Olyan dolgokat tesz, amitől nagyon jó embernek tűnik. Közben már elkezd dolgozni azon, hogy az áldozat barátait és családját ellenségnek állítsa be. Úgy forgatja a szavakat, hogy önmagát jó színben tüntesse fel, míg másokat észrevétlenül kritizál. Sőt elmehet egyenesen odáig, hogy hazugságokat talál ki az áldozat szeretteiről, hogy ellenük fordítsa.

Második lépés: teszteli az áldozat határait

Megalázza, nem vesz róla tudomást, kritizálja vagy megfélelmlíti, azt ülteti el benne, hogy szerencsés, amiért a bántalmazó szóba áll vele. Ezzel teszi egyre függőbbé az áldozatot, elhiteti vele, hogy senki másra nem számíthat, csak a bántalmazóra.

Minden alkalommal, amikor az áldozat engedi, hogy a bántalmazó átlépje a határokat, egyre előrébb nyomul. A bántalmazó pontosan tudja, hogyan tartsa fogva áldozatát, hogy az ne lépjen le túl könnyen. Nem tartja folyamatosan nyomás alatt, mindig ciklikusan következik be a feszültség, támadás, majd a mézeshetek periódus, amikor bocsánatkérésekkel és kedves gesztusokkal árasztja el áldozatát, hogy maga mellett tartsa, fennmaradjon benne a remény, hogy lehet ebből normális kapcsolat. Ez a hamis kedvesség tartja a kapcsolatban az áldozatot. Amikor elfogadja a bántalmazó kedves gesztusait, olyankor mentegetni kezdi magában a tetteit: lehet, hogy csak így tudja kezelni a haragját, elfogadásra vágyik, és különben is képes megváltozni. A bántalmazó akkor támad újra, amikor megint megerősödik a kontrollja az áldozat felett.

Mivel lelki, verbális támadásokról beszélünk, ezért nehéz észrevenni, mi történik, és ráébredni, hogy ki kell lépni a kapcsolatból. Ahogy telik az idő, az áldozatnak úgy lesz egyre kevesebb az önbizalma, és veszti el minden magabiztosságát. Úgy érzi, úgysem találna senki mást a bántalmazón kívül. Fél a magánytól, elhagyatottságtól, ezért kitart a kapcsolatban.

Fotó: NLCafé

A láthatatlan börtön

Míg azt érezheti az áldozat, hogy a párkapcsolat jobbá válhat idővel, ez hamis remény, igazából mindig fájdalmas marad. Ráadásul ez a fájdalom fizikailag láthatatlan, ezért még rosszabb, mint amikor konkrét lila foltokat hagy a bántalmazás. A környezet talán sosem veszi észre, ha maga az áldozat nem kér segítséget, ami nagyon ritkán történik meg. Egészen addig maradhat az áldozat ebben a börtönben, amíg teljesen tönkreteszi az életét, elveszti saját magát és minden kapcsolatát a külvilággal.

Törj ki a börtönből!

Ha magadra ismersz, és gyanút fogtál, hogy te is a láthatatlan erőszak áldozata vagy, akkor az első lépés, hogy megtörd a bántalmazás ciklusát. A bántalmazó a figyelmedet akarja, ha ezt nem adod meg neki, akkor elveszti a hatalmat fölötted. Lehet, hogy ez abban nyilvánul majd meg, hogy ezernyi üzenetet küld, felhív naponta százszor, de neked nem kell mindenre reagálnod, amit tesz – nem leszel ettől bunkó, csak önvédelemből nem hagyod, hogy újra bántson. A legjobb, ha teljesen megszakítasz vele minden kapcsolatot, nem maradsz vele kapcsolatban semmilyen online felületen sem.

Ne vágj neki egyedül, szükséged lesz valakire, aki segít kievickélni ebből a helyzetből. Olyan emberre, aki közel áll hozzád, akivel meg tudod osztani az érzéseidet nyíltan. Keresd fel azokat a családtagokat és barátokat, akiket elválasztott tőled a bántalmazó, és legyél velük őszinte, meg fogják érteni, miért hagytad el őket. Senki sem érdemel olyan sorsot, hogy az idejét és energiáit egy olyan emberre pazarolja, aki meg akarja törni a lelkét. Ne tűrd el sem a fizikai, sem a láthatatlan erőszakot.

Ha te is bántalmazó kapcsolatban élsz, fordulj a NANE egyesülethez segítségért!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top