nlc.hu
Család
Állatvédők mentették meg a szemétbe dobott, öreg kutyát – fotó

Állatvédők mentették meg a szemétbe dobott, öreg kutyát – fotó

Egy szívtelen, gazdának semmiképp sem nevezhető valaki úgy gondolta, a legegyszerűbb módja megszabadulni 14 éves kutyájától, ha élve kidobja egy szemetes konténerbe. A kutyára több nap után találtak rá a gyulai állatvédők Dobozon, de még mindig tartotta magát.

Tegnap érkezett bejelentés a Gyulai Állatvédő Egyesülethez arról, hogy egy kutyát találtak egy szemétkonténerben, Dobozon. Az állatvédők a helyszínre érve egy idős, szemmel láthatólag gyenge és beteg kutyát találtak a kidobott gumiabroncsok és egyéb dögök között. A kutyus már több napja várhatta a halált a szemét között.

Szerencsére a Gyulai Állatvédő Egyesület munkatársai mindent megtesznek a kutyáért, Facebook-oldalukról kiderül, hogy az állat annyira gyenge, hogy nem tud lábra állni, de megmentése óta többször evett. Antibiotikumot és infúziót is kapott, és az éjszakát is túlélte.

Mivel helyreállt a keringése is, egy teljes körű kivizsgálás vár rá, hogy kiderüljön, van-e olyan törése vagy sérülése, ami miatt meg sem próbál lábra állni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top