Család

Magyar, lengyel, cseh és szlovák esküvők legerősebb pillanatai

Lengyel, magyar, cseh és szlovák esküvők legerősebb pillanatait gyűjti össze az az album, ami csordultig van érzelmekkel, humorral, hagyománytisztelő szokásokkal és egy csepp részegséggel. A They said yes! (Igent mondtak) című album egyik fotósa, Bakonyi Zsuzsa mesél.

Hogyan született meg ez a rendhagyó esküvői fotóalbum? 

Az album szerzőjét, Pavel M.Smejkalt egy kedves fotós tanárom, Csoszó Gabi révén ismertem meg. Pavel egy magyar partnert keresett a They Said Yes projekthez, és mivel engem a szerelem és a párkapcsolat tematika nagyon foglalkoztat, hamar a könyv társszerkesztője lettem. 

Pavel M.Smejkal a cseh Kreatív Fotográfiai Intézetben szerezte a diplomáját 2009-ben, és azóta az általa alapított PhotoArt Centrum egyesületben fejti ki művészeti tevékenységét, gyakran együttműködve nemzetközi partnerekkel. Főleg a történelem és maga a médium érdekli. ​Bakonyi Zsuzsa szabadúszó fotográfusként és oktatóként dolgozik. Alkotásaiban a fényképészeten kívül sok egyéb médiumot is használt. Mindenfajta emberi és térbeli kapcsolódások, illetve dinamikák foglalkoztatják, talán ezért is utazik sokat. Elnökségi tagja volt a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának és alapítója a Klipper Art Space egyesületnek.

Fotó: Adrian Wykrota

Hogyan született meg az album ötlete? 

Pavelt mindig is lenyűgözte az esküvői rítus alapszimbóluma: egy férfi és egy nő örök hűségesküje, amit minden társadalom különleges formával és tartalommal ruház fel; ezek a rituálék pedig a földrész különböző pontjai különbözőképpen nyilvánulnak meg. 

Fotó: Adrian Wykrota

Pavel ötlete a Visegrádi Alapnál is sikert aratott, a nyertes pályázatából pedig nemcsak a könyv született, hanem egy utazó kiállítás is. A projekt a közép-európai régió házasodási és esküvői fotózási szokásairól kíván egyfajta kordokumentum lenni. Mit is művelünk egy fotó kedvéért? Hogyan alakítja át az esküvőt a fotós jelenléte, és hogyan nyilvánul meg a vágy a megörökítésre? Hogyan érezzük magunkat jól az esküvőn? Milyen is ez a közép-európai tér, és kik léteznek benne?

Fotó: Anton Baša

Egy képzőművész és antropológus szemlélete keveredik a könyvben. Nem volt cél, hogy különleges szokásokat dokumentáljunk, az meg végképp nem, hogy díjnyertes esküvői fotók kerüljenek bele. Egy szívmelengető, kicsit ironikus, kicsit elgondolkodtató könyvet szerettünk volna létrehozni, ami a lehető legtöbbet mutatja abból, hogy hogyan is házasodunk most mi itt, errefelé. Nagy örömömre szolgál, hogy az emberek szinte mindig mosolyogva nézik végig a könyvet.

Fotó: Bakonyi Zsuzsa

A fényképek egy esküvői nap laza kronológiája szerint követik egymást: reggeli készülődős képek, szertartás, csoportképek, párfotózás, és aztán az esti események és a buli.

Fotó: Bakonyi Zsuzsa

Az albumban több külföldi alkotó munkája is látható…

A projektbe a „visegrádi országokban” (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) készült képek kerülhettek csak bele. Én a magyar fotókért voltam felelős. Átgondoltam, milyen képekre lenne szükségem, és először a saját archívumomat kellett végignézem. Aztán kezdődött az email-írogatás a fotósoknak, amikre nagyon nehezen kaptam választ. Ez persze teljesen érthető is, hiszen egyrészt nem volt könnyű elmondani, hogy milyen képekre gondoltam, másrészt a fotósok mindig nagyon elfoglaltak, és elég nagy munka több ezer archív kép közt kutakodni. A feladatot csak nehezítette, hogy az engedélyeket is be kellett szereznünk a fotózott alanyoktól a közzétételhez. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült népviseletbe öltözött násznépet, zsidó esküvőt és cigány lagzit „felhajtanom”.

Fotó: Zellei Boglárka

A szokásokat, hagyományokat nagyon tágan értelmeztük. A lerészegedés ugyanúgy szokás itt, mint a menyasszonytánc vagy a templomi szertartás. Szintén fontos szempont volt az esküvői fotózás hagyományait bemutatni: ilyen a sok templom előtt fotózkodó párt mutató kép, vagy a direkt beállított, néha már a nevetségesség határát súroló pózolós képek.

Fotó: Braňo Štěpánek

Mit gondolsz az esküvői fotó műfajáról? 

Mind fotós, mind képzőművészeti szempontból méltatlanul lekezelt műfaj. Pedig valószínűleg nincs olyan fotós a világon, aki ne fényképezett volna esküvőt. Ez az egyik létező legbonyolultabb műfaj! Én már közel 40 esküvőt fotóztam életemben, és a legfontosabbnak számomra mindig az, hogy a párra és a násznépre hangolódjak. Ők befogadnak engem életük egyik legintimebb és legfontosabb napjára, ami egyszerre persze az a nap is, amikor a leginkább kirakatba rakunk mindent. A párfotózásnál törekszem rá, hogy partnerként kezeljük egymást, és megnyilvánulhasson a személyiségük. Egész nap figyelek minden pillanatra, és a fő események mellett szeretek minden apróságot, mozdulatot megörökíteni, ami annak a napnak és annak a közösségnek a hangulatát adja vissza.

Fotó: Dávid Doroš

Fotók: Jan Klimeš és Jožo Jarošík

Fotó: Jarolim Žáček

Fotó: Karol Stollmann

Fotó: Katarína Bako

Fotó: Katarína Bako

Fotó: Lena Jakubčáková

Fotó: Lena Jakubčáková

Fotó: Michaela Eliáš

Fotó: Pavel M.Smejkal

Fotó: Molnár Gábor

Fotó: Szombat Éva

Fotó: Bakonyi Zsuzsa

Fotó: Flohr Zsuzsi

A könyvet online itt lehet megvásárolni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.