nlc.hu
Család
17 évig rejtegette férjét a hatóságok elől

17 évig rejtegette férjét a hatóságok elől

Évtizedeken át rejtegette férjét a hatóságok elől egy brit nő, hogy megkaphassa az évi 80 ezer font összegű, egyedülálló anyáknak járó támogatást.

Éveken át hazudott családi állapotáról a brit hatóságoknak egy nő, aki férjét tagadta le a szociális juttatások reményében. A magát egyedülálló anyának beállító asszonynak 17 éven át sikerült elhitetni az állami hivatalokkal, hogy férjével külön élnek, gyermekeit egyedül neveli.

A Metro szerint az 54 éves Janet Pritchard 1998-tól 2015-ig úgy tett, mintha egyedülálló anya lenne, miközben férje, David, egész idő alatt a házban élt, a gyerekekkel és a feleségével együtt. A nő így a 17 év alatt különböző juttatásokra volt jogosult, ideértve a tanácsadói díjakat és a gyerekek után járó adókedvezményt is.

Pritchard végül lebukott, csalás miatt bíróság elé állították, és el is ítélték, de felfüggesztett szabadságvesztéssel megúszta, mert megígérte, hogy visszafizeti a jogtalanul felvett támogatást.

Az állam 79.865,25 fontot követel tőle, amit ő a házára felvett jelzálogkölcsönnel akar kiegyenlíteni. Már be is fizette az első, 7000 fontos törlesztőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top