nlc.hu
Család
Mérgező gáz szivárgott a komádi általános iskolában, 43 gyerek kórházba került

Mérgező gáz szivárgott a komádi általános iskolában, 43 gyerek kórházba került

Többen rosszullétre, fejfájásra panaszkodtak, majd a tűzoltók kimutatták a szén-monoxidot az épületben. 43 gyerek és egy felnőtt került kórházba.

Negyvenhárom gyermeket és egy felnőttet kórházba vittek szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt a hajdú-bihari Komádiból, egy általános iskolából – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

A település Petőfi Sándor utcai általános iskolájában többen rosszullétre, fejfájásra, szédülésre panaszkodtak, és a tűzoltók az intézményben kimutatták a szén-monoxid jelenlétét.

Az épületet átszellőztették, a mentők pedig a helyszíni vizsgálatok után 10 gyereket a berettyóújfalui, 33-at és egy felnőttet pedig a debreceni kórházba vittek.

Az iskolában három nyílt égésterű kazán működik. A megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vizsgálja, hogy az épületben van-e szén-monoxid-érzékelő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top