nlc.hu
Család
A Tinderen ismertem meg a pasimat, akiről kiderült, hogy a szomszédom

A Tinderen ismertem meg a pasimat, akiről kiderült, hogy a szomszédom

Ritkán hallunk pozitív történeteket a társkereső oldalakról, épp ezért Kelsey Thompson sztorijának külön örülünk. Az meg vicces csavar a történetben, hogy pont a szomszédját sikerült felszednie Tinderen.

A Tinder elég nagy szívás, de egy kis türelemmel néha ki lehet ásni a béna beszélgetések és farokfotók alól egy fantasztikus embert ezen a társkeresőn is. Persze amíg ezt a fantasztikus embert megtalálod, sokat kell lapátolni. Csak hogy lásd, milyen folyamat ez, elmesélek pár élményt, amit a másfél éves tinderezésem alatt szereztem.

Egyszer randiztam egy olyan fickóval, aki konkrétan egy Elmo jelmezben jött el a találkánkra.

Nem aprózta el, egy óriási Elmo fej is volt rajta. Mivel nyitott ember vagyok, a jelmez miatt még nem is léptem volna le, de amikor levette az Elmo fejet, kitörölte a csipát a szeméből és lenyalta az ujjáról, akkor azért elmenekültem.

A másik: pár hónapig randiztam egy sráccal a Tinderről, sosem beszéltük meg, hogy mi most egy pár vagyunk, ami nekem is teljesen rendben volt. Az egyik éjjel nála voltam, miután pár hétig nem találkoztunk, a romantikus vacsora után borozgattunk, és zenét hallgattunk. Amikor kimentem vécére, láttam, hogy a fürdőszoba szemetesében rengeteg használt koton hever. Fúj. Srácok, ha már több nővel is van szexuális kapcsolatotok párhuzamosan, legalább annyi tisztelet legyen bennetek, hogy két randi között kiürítitek a kotonos szemetest.

Ezek után úgy éreztem, nem nekem való a Tinder.

A társkereső app törlése előtti utolsó pillanatban futottam össze rajta Sergey-jel, aki kedves, vicces és normális volt. Pár napig beszélgettünk, majd megadtam neki a számomat. Hozzá tartozik a történethez, hogy nem sokkal előtte költöztem új lakásba, egy gyönyörű, 11 lakásos társasházba. Végre nem voltak lakótársaim, azt csináltam a lakással, amit csak akartam. Az egyik éjjel, miközben épp rendezgettem a lakást, csipogott a telefonom. Egy üzenet jött Sergey-től, hogy mit csinálok épp. Lelkesen válaszoltam, hogy a lakást dekorálom és küldtem neki egy képet a nappalimról. Mire a válasza: „Az Empress házban laksz?”

Teljesen ledöbbentem. Igen, az Empress házban lakom. Mi van, ez a fickó figyel engem? Sorozatgyilkossal barátkozom? Annyira megijedtem, hogy hirtelen nagyon óvatosan reagáltam, csak visszakérdeztem, hogy miért kérdezi. Kiderült, hogy felismerte a nappalimban a kandallót, mert az ő lakásában is ugyanilyen van, ugyanis ebben a házban lakik. Ennek ellenére nem találkoztunk rögtön, bár másnap váratlanul bekopogott hozzám, de nem mertem kinyitni az ajtót, inkább megbeszéltünk egy külön időpontot az első randira. A randin kiderült, hogy Sergey az életben is ugyanolyan kedves, mint írásban, és rengeteg közös van bennünk. Mondanom sem kell, hogy folytattuk a randizást.

Biztos, hogy Tinder nélkül is találkoztam volna az épületben Sergey-jel, de így, hogy a találkánk előtt már volt esélyünk kapcsolódni egymással, sokkal jobban sült el a dolog. Katalizátor volt számunkra a társkereső oldal, még az is lehet, hogy nélküle megmaradtunk volna köszönőviszonyban, és sosem alakul ki köztünk kapcsolat. Tíz hónap eltelt azóta, úgyhogy már mondhatom: kár lett volna érte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top