nlc.hu
Család
Rohamosan nő a hatalmas súllyal született baba

Rohamosan nő a hatalmas súllyal született baba

Kétszer akkora súllyal született a baba, mint átlagos társai.

Az új-zélandi Reuben Gwyn Soloa-Jones 2016 májusában született, 57 centivel és – most figyelj! – 7,4 kilóval. Nem, nem olvastad félre, hét és fél kilóval, tehát dupla annyival, mint egy átlagos csecsemő. Édesanyja persze nem természetes úton szülte meg Reubent, hanem császármetszéssel, de szerencsére minden rendben volt, a baba egészségesen és a lehetőségekhez mérten vidáman jött a világra. 

Könnyű kitalálni, melyikük Reuben                                                                                    Forrás: 9 News Perth

Az óriásbébi most nyolc hónapos lesz, és azóta is serényen nő. Annyira, hogy már 81 centivel és 11,5 kilóval büszkélkedhet. Ez körülbelül 3,25 kilóval több, mint egy átlagos ausztrál csöppség súlya ebben a korban. Mivel a szülők egyike sem büszkélkedhet ekkora méretekkel, olykor még most is megdöbbenve konstatálják fiuk méreteit, és nem értik, honnan kapta őket. 

Ezek után talán nem meglepő a tény, hogy a kis, vagyis nagy Reuben jóízűen és sokat eszik., többek között gyümölcsöket, vegyes zöldséget és csirkelevest. A szülőknek teljesen mindegy, fiuk mekkora, a lényeg, hogy egészséges, boldog és vidám legyen. És ez szerencsére így is van.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top