nlc.hu
Család
Édességgel próbálta az autójába csalni a gyereket

Édességgel próbálta az autójába csalni a gyereket

Egy ismeretlen sofőr megpróbált az autójába csalni egy 4. osztályos gyereket Győrben. Még édességet is ígért. A hírt a helyi polgárőr egyesület osztotta meg közösségi oldalán, miután a család szólt nekik a történtekről. Az esetet a rendőrségnek is jelentették.

Kedden délután Győrben az általános iskolával szembeni autóbusz-megállóban várt egy 4. osztályos gyerek, amikor is állítása szerint egy kocsi lehúzódott, és vezetője rá akarta őt venni, hogy szálljon be. A történtekről a gyerek családja értesítette a polgárőröket.

A megállóba lehúzódott fekete autó sofőrje azt állította a gyereknek, hogy az édesanyja küldte, hogy hazavigye őt. Az autós édességgel is próbálkozott, hogy becsábítsa a diákot az autóba, de a gyerek ellenállt, otthon mindent elmesélt. A szülők a polgárőrségen kívül értesítették a rendőröket és az iskolát is a történtekről. A pedagógusok azonnal minden gyereket figyelmeztettek, a történtek óta pedig minden délután polgárőr figyel az iskola közelében, a rendőrség vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény.

A pszichológus szerint fel kell készíteni a gyerekeket az ilyen helyzetekre. Jó módszer lehet, hogy ha megbeszélünk vele előre egy titkos jelszót, amit – ha úgy adódik – meg kell kérdeznie attól az embertől, aki azt állítja magáról, hogy szülei helyett ő jött ma érte. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top