Család

Egy óvoda, ahol minden gyermek különlegesnek számít

Látszólag messziről indul a történet, amely egy mesébe illő szerelemmel kezdődik, aztán eljutunk egy alapítványhoz, amely évek óta áldozatos munkát végez. Nemsokára pedig megnyílik egy óvoda, ahol mindenki egyenlő esélyt kaphat egy teljes gyermekkorra.

Wirtz Ágnes a Világszép Alapítvány elnöke férjével immár 7 éve segíti a gyermekvédelemben élő gyerekeket. És egy kicsit most utaznunk kell az időben, hogy megértsük a házaspár motivációját. Ágnes 18 éves volt, amikor találkozott a férjével, és azonnal beleszeretett a német fiatalemberbe, az érzés pedig a mai napig tart. Egy év múlva összeházasodtak, és Németországba költöztek, ahol Ágnes egyetemre járt, művészettörténetet és német irodalmat hallgatott, és diplomát szerzett. Tíz évig vártak arra, hogy gyerekük szülessen, közben elhatározták, hogy örökbe fogadnak egy kisbabát, így ismerkedtek meg a magyar gyermekvédelmi rendszerrel. Ágnes férje közben eladta a családi vállalkozásból a részét, Magyarországra költöztek, és létrehozták alapítványukat a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekekért.

„Erre tettem fel az életem, ez a hivatásom. Számomra minden gyerek egy egész világ, mindenkiben ott van a csoda, a célom az, hogy ezt a gyerekek is érezzék. Közben velünk is csoda történt, teherbe estem, és megszületett a lányom. Így lett kerek a családunk, hárman élünk a legnagyobb boldogságban. Sokan megkérdezik tőlem, hogy miért nem fogadtunk örökbe még egy gyereket, de valahogy úgy éreztük, hogy a Világszép Alapítványon keresztül sokkal több gyereknek tudunk segíteni. A gyermekvédelemben élő gyerekek nagyon különböző élethelyzetekből érkeznek, vannak olyanok, akiket bántalmaztak, de sok más oka is van annak, hogy miért emelnek ki egy gyereket a családból. Sajnos, az a ritkább eset, ha később rendeződnek az otthoni körülmények, és a gyerekek visszakerülnek a szüleikhez.

Wirtz Ágnes (Fotók: Leéb Ádám)

Mi olyan segítséget akartunk adni nekik, ami egy életen keresztül elkíséri őket, megerősítést, lelki segítséget kapnak, felfedezhetik a saját képességeiket, és pozitív élményeket kapnak. Meg akarjuk mutatni ezeknek a gyerekeknek, hogy ők csodálatosak, szeretetre méltóak, és nem az ő hibájuk, hogy ilyen helyzetbe kerültek.

Az önkénteseink egész éven keresztül járnak mesélni az otthonokba, de előtte egy nagyon komoly képzésen kell részt venniük. Fontos, hogy az alapítvány 7 éve létezik, jelen vagyunk a gyerekek életében. A mesélések, foglalkozások nem maradhatnak el, mert a megbízhatóság, az ígéretek betartása a siker záloga. Ezeket a gyerekeket már annyian becsapták, mi ezt nem tehetjük meg. Budapesten 4 gyermekotthonba és már Miskolcon is több otthonba járnak önkénteseink mesélni. Az élőszavas mesélés mellett több műhelyt is szervezünk a gyerekeknek.

Drámafoglalkozásaink során a gyerekek feldolgozhatják az őket ért traumákat, kézműves, alkotó foglalkozásokat is tartunk, ahol a kreatív folyamatokon keresztül nemcsak tanulnak, hanem formába önthetik az érzéseiket is. Nagyon széles, színes módszertannal dolgozunk, amit állandóan bővítünk, hisz minden gyerekhez más út vezet. Fő célunk, hogy nálunk mindenki megtapasztalhassa az elfogadó szeretetet, az egyénre szabott figyelmet és azt, hogy neki is szép és lehetőségekkel teli a világ. Minden nyáron több turnusban táboroztatunk Paloznakon, ahol igazán nyaralhatnak és végre szabadon szárnyalhatnak ezek a gyerekek” – mesélte Ágnes.

Budapesti foglalkozásaik nem a gyermekotthonokban zajlanak, mert jó kiemelni a gyerekeket onnan, hiszen nekik már az utazás is élmény, arról nem is beszélve, hogy amíg odaérnek a gyermekotthonból a foglalkozásokra, addig mindent elmesélhetnek, és lelkileg felkészülhetnek az újabb élményekre. Wirtz Ágnes azt mondja, hogy a gyermekotthonokban dolgozó nevelőknek sajnos nincs kapacitásuk arra, hogy elkísérjék a gyerekeket, ezért az alapítvány megbízott munkatársai maguk hozzák-viszik a srácokat, és már közben rengeteg szeretetet adnak és kapnak.

„Egy nyitott, befogadó közösséget akarunk teremteni, ahol két vegyes csoporttal és egy iskola-előkészítő csoporttal várjuk majd a gyerekeket.”

„Azt a bizonyos hálót szeretnénk sűrűbbre szőni, amely támaszt nyújthat azoknak a gyerekeknek, akik önhibájukon kívül kerülnek otthonba, és nem nőhetnek fel a szüleik mellett. Hálásak vagyunk a velünk együttműködő otthonok munkatársainak, hogy ilyen nyitott és támogató partnereink.

Dolgozunk a mentorprogramunk kialakításán, amellyel szeretnénk egyre több gyereknek támogató jelenlétet biztosítani. A gyerekek egyénileg, saját mentort kapnak, akik hetente találkoznak velük, programokat szerveznek nekik, sokat beszélgetnek velük, és segítik őket. Ezek a mentorok is komoly képzést kapnak majd, mert nem mindenki alkalmas erre a munkára. Pszichológus szakemberek támogatják munkánkat, munkatársaink, önkénteseink számára lehetőséget teremtünk a csoportos, illetve egyéni konzultációra.

Gyönyörű és egyben nagyon nehéz küldetés ez, de én már el sem tudom képzelni, hogy mással foglalkozzak. És közben azt is tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert a bennem lévő határtalan energia és optimizmus mellé anyagi lehetőségeket is kaptam.”

Wirtz Ágnes és Bavalics Laura

Ezek a gyerekek általában egy-két évvel le vannak maradva a társaiktól, ezért Ágnesék szeptemberben nyitnak egy új intézményt, egy olyan inkluzív szemléletű magánóvodát, amely nyitottsággal, elfogadással fordul minden gyerek felé, bárhonnan is érkezik. Szerinte ezzel  kiegyensúlyozott gyerekkort teremthetnek a kicsik számára. Az óvoda mellett az iskolák érzékenyítése is feladat lesz a későbbiekben. Mivel a gyerekek a napjuk nagy részét intézményekben, óvodában vagy iskolában töltik, ezért egy minden szempontból ideális környezet megteremtésével és a megfelelő szakemberek bevonásával minden gyerek esélyt kaphat arra, hogy egyéni igényeit figyelembe véve fejlődjön.

„Egy nyitott, befogadó közösséget szeretnénk teremteni, ahol két vegyes csoportban és egy iskolára hangolódó előkészítő csoportban várjuk majd a gyerekeket. A környezet nagyon szép, igényes, hatalmas kertünk lesz, a csoportokban pedig válogatott, elkötelezett szakemberek várják a kicsiket.”

Bavalics Laura az óvoda szakmai vezetője, aki már két évvel ezelőtt körültekintő kutatómunkát folytatott, igyekezett minden lehetőséget körbejárni ahhoz, hogy szakmailag és emberileg a lehető legjobban működjön majd a Pendula Óvoda.

Bavalics Laura (Fotók: Leéb Ádám)

„Felkerestem a gyermekotthonokat, a nevelőszülői hálózatokat, jártam alternatív óvodákban, iskolákban, és elkezdtük kiválasztani a velünk dolgozó szakembereket. 18 fős csoportjaink lesznek, ahol a gyerekek egyéni igényeit szem előtt tartva alakítjuk ki a közösségünket. Mi úgy gondoljuk, hogy minden gyereknek jár, az hogy szeressék és elfogadják.

Pedagógiánk alappillére a szabad játék, a mese és a szabad önkifejezés, ez a hármas egység lehetőséget ad a gyerekeknek a személyiségük kibontakozására. Minden csoportban két óvodapedagógus és egy pedagógiai, gyógypedagógiai asszisztens lesz a gyerekekkel. Hangsúlyt fektetünk az integrált képességfejlesztésre, ezért szoros együttműködésben dolgozunk a fejlesztő szakemberekkel, hogy azonnal észrevegyük a hiányosságokat, elakadásokat, és a gyerekek megkapják a megfelelő támogatást, fejlesztést. Vagyis 18 főre állandóan legalább 3 felnőtt szakember jut majd, akik ott lesznek, és csak a gyerekekre koncentrálnak. Az egyéni fejlesztésre külön is lesz idő, és az a legjobb az egészben, hogy minden ott lesz helyben, ezért a szülőknek nem kell a gyerekeket sehová sem külön elvinni. 

Őszintén hiszem, hogy a módszerünk és a szakembereink egy nagyon sikeres és jól működő óvodát teremtenek, ahol minden gyerek és szülő boldog lesz” – mondja Bavalics Laura.

Az előzetes kalkuláció szerint a csoportokba jelentkező gyerekek havi költsége 120 és 140 ezer forint között lesz.

Lauráék szeretnék, ha az intézmény a jövőben gyakorlóóvodává válna. Azt ígérik, hogy náluk a gyerekek igényei lesznek az elsőkkiemelt figyelmet igénylő gyerekeket is várnak, és minden csoportban lesznek olyan gyerekek is, akik gyermekvédelmi gondoskodásban élnek. Az ovi számára fontos, hogy inspiratív tereket alakítson ki, ahol a gyerek és a felnőtt is jól érzi magát. Lesz saját gyerekkönyvtár, egybenyitható közösségi tér, a csoportszobában színpad, a kertben egyedi játszótér. Az óvodában igyekeznek saját szokásokat, hagyományokat teremteni. Aki úgy gondolja, hogy szívesen járatná a gyerekét egy ilyen oviba, ezen a linken kaphat pontosabb tájékoztatást. A szeptemberben startoló intézményt mi is biztosan felkeressük majd, úgyhogy hamarosan már egy képes összeállítással szeretnénk bemutatni az egyedülálló óvodát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top