nlc.hu
Család
25 ezerre büntették, mert a kocsiban sminkelt

25 ezerre büntették, mert a kocsiban sminkelt

Írországban már megbüntethetik azokat, akik vezetés közben sminkelnek. A héten két nőt is megbüntettek, amiért szempillájukat göndörítették a volán mögött.

Rengeteg az autóvezetésre vonatkozó új szabály Írországban, de szerencsére a rendőrök gondoskodnak róla, hogy ezeket mindenki jó alaposan az eszébe vésse. Február 14-én, kedden például az új törvények értelmében két nőt is megbüntettek, amiért vezetés közben sminkelték ki magukat.

Az ír rendőrség Twitterre is posztolta a két esetet, ahol a nőket 80 eurós bírsággal büntették meg. A rendőrség azt mondja, a volán mögött sminkelés meglepően gyakran előfordul, pedig elég egyértelműnek látszik, mennyire veszélyes ilyesmivel foglalkozni a forgalomban. A két frissen megbüntetett nő egyébként állítólag szempilláját göndörítette illetve festette vezetés közben.

Egy korábbi tanulmány szerint a nők viszonylag jelentős része sminkel az autójában, leginkább a 18-21 éves korosztály.

 

Independent

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top