Szerintünk a férfiak nem hajcsatok, hogy ügyelni kelljen, nehogy elvesszenek a sarokban, vagy macskák, akik elmennek, ha nem adunk enni, esetleg félelmetes veszélyforrások, hogy állandóan attól kelljen tartani, hogy bármikor leléphetnek. Vagy ha akad köztük, amelyik ilyen, nem biztos, hogy rá annyira nagyon szükségünk van. De tény, hogy az élet néha produkál dolgokat, ahogy azt a következő nyilatkozók történetei is bizonyítják.
Képünk illusztráció. Jelenet a L’amant d’un jour című filmből. (fotó: imdb)
Három nőt és egy férfit kérdeztünk, mindnyájan nagyon különböző véleményen voltak, különböző történetekkel a hátuk mögött.
„Nem tudom, az én hibám-e, hogy Lacira kattantam, biztos van valami gyerekkori oka az egésznek, tényleg magam sem értem, de nem bírtam nélküle élni. Effektív nem bírtam. 28 éves voltam, azt hittem, túl vagyok már ezeken a játszmákon, ehhez képest összejöttem vele, és bár ő folyton csak húzogatta a mézesmadzagot, állandóan majdnem velem volt, majdnem összeköltözött velem, majdnem elvitt nyaralni. Én úgy küzdöttem érte, mint egy tigris. Mindent beleadtam minden alkalommal. Minden randira tökéletes külsővel érkeztem, minden szexnél iszonyú aktív voltam, és odaadó, figyeltem az ételre, vicces, de arra is figyeltem, hogy kicsit kiszámíthatatlan legyek.
Számítóan kiszámíthatatlan voltam, tiszta abszurdum, ráadásul Lacinak akkora dumája volt, meg arca, hogy anyámat egyből levette a lábáról, aki pedig folyton azt hajtogatta, hogy »ezt a pasit így nem fogod tudni megtartani«.
Én meg nem értettem, hogy hogy? Akkor hogy máshogy? Mit tudok még tenni azon kívül, hogy ötször járok edzőterembe, a kedvencét főzöm, sminkelek és kedves meg okos vagyok? Egy stresszlabda voltam, de nem ment másképp. Annak rendje és módja szerint el is hagyott kábé négy hónap múlva, én meg nettó egy évig gyászoltam. Az kemény. És nem tudok mit mondani, mert látom ám, hogy nem kellett volna annyira akarni, de mit csináljak, ha akartam? Nem tudtam róla leszakadni. Azt mondom, hogy nem jó, egyáltalán nem jó, ha valaki egy pasit mindenáron meg akar tartani, de van olyan, hogy akkor is ezt érzed. Akkor mit csinálj?” – tépelődik Nikolett.
„Nekem az hozta rendbe a házasságomat, hogy elengedtem Mátét – kezdi történetét Elvira. – Már semmit nem tudtam csinálni ugyanis. Először azt mondta, nem tudja, hogy akarja-e folytatni, aztán azt, hogy azt hiszi, nem, aztán meg azt, hogy lehet, hogy lesz valakije, én meg az elejétől kapálództam, hogy de ne, ne, ne. Főztem-mostam-takarítottam-szerveztem meg minden, szépültem, és semmi eredménye nem volt.
Mérges voltam, szomorú, és egy idő után annyira elfáradtam, hogy végül azt mondtam neki, oké, menjél. Nem tudok már mást kitalálni, nem tudok jobban megszakadni, menjél. Viszont akkor te se kérj számon rajtam ezentúl semmit az égvilágon. Visszavonom a hűségre vonatkozó ígéreteimet.
Baromira elvileg tettem mindezt, csak mert úgy gondoltam, hogy ha végigmatekozzuk, akkor ez nekem is jár, egyébként pont nem volt kedvem senkivel randizni, játszani ezt az összejövős hülyeséget, két gyerek mellett már hogy? Egyébként is Mátét szerettem, de azt gondoltam, ha egyszer úgy alakul, innentől megengedem magamnak. A férjem erre nézett egy nagyot, elment itthonról két éjszakára, amiből az egyiket végigbőgtem, a másikon édesdeden aludtam, majd visszajött, és könyörögni kezdett, hogy ne jöjjek össze mással, és én vagyok a legszebb meg hasonlók. Mondtam, hogy azért ezt most nem fogom elhinni, nem lesz itt mindennap pálfordulat, de szép lassan visszaudvarolta magát. Megmondom őszintén: jobb most, mint valaha.”
„Mérges voltam, szomorú, amit akarsz, minden, és egy idő után annyira elfáradtam, hogy végül azt mondtam neki, oké, menjél.” – Fotó: imdb
„Na, én ilyet nem csinálok, velem ugyan senki ne szórakozzon ezzel a megtartósdival – mondja Anikó. – Az is igaz, hogy nálam úgy szokott lenni, hogy a férfiak igyekeznek engem megtartani mindenféle módon, de mióta elváltam, annyira nem próbálom lekötni magam eleve. Elég volt az egyszer. Ráadásul rájöttem, hogy ezzel nálam semmit sem érnek el.
Egyszerűen megőrülök attól, hogy mindenféle elvárásaik vannak, hogy hányszor hívjam fel őket, hányszor legyek velük, mikor hova menjünk, és mikortól nevezzem páromnak őket.
Eddig egy férfinél tudtam hosszabb ideig megmaradni, aki sosem próbálkozott ilyennel, hagyta, hogy a magam tempójában legyek vele, elfogadta, ha egyedül akarok aludni, és azt mondta, hogy szeretne velem lenni, de csak akkor, amikor én is, és ez részéről lehet kéthetente is, nem bánja. Nekem ez tetszett. Annyira nem nyomult, annyira nem akart, hogy lassan megszerettem.”
Vagyis a lányoknál, úgy tűnik, a nagy akarás és megtartani vágyás nem sokra vezetett, hiába próbálkoztak, kivéve Anikónál, aki nem is próbálkozott. Bomlottak is utána a férfiak. Hogy ki érti ezt? Persze a működés világos: az kell, aki nem csimpaszkodik. Kár, hogy ha az ember fülig szerelmes, akkor nem biztos, hogy meg tudja állni – mint ahogy Nikolett-tel is történt.
De mit mond erre egy pasi?
„Nincs szexibb annál a nőnél, aki csak természetesen van, és nem vár el semmit, közben érezni lehet, hogy démoni erők rejlenek benne. Amiben totál szétperzsel, de mindezt lazán csinálja, könnyedén. Hú, az nagyon kemény – mondja Dávid. – Csakhogy az ilyen típusú csajoknál hosszú távon nem nagyon lehet megmaradni, mert az ember egy idő után túlszorongja magát, vagy idegbajos lesz. Szóval, azért ha egy kicsit ragaszkodik hozzám, az nem esik rosszul.
A mostani barátnőm például nem ennyire démoni, de talán ezért is maradhatunk együtt, és azt nagyon bírom, hogy sokszor szokott a kedvemért megtenni dolgokat, például egy-egy vacsit főzni vagy egy ruhát felvenni, de mégsem érzem, hogy rajtam múlna az egész élete, és ha én nem vagyok, akkor ő semmi.
Ez így nekem nagyon jó, és nyilván én is teszek gesztusokat. Persze, néha szeretném, ha függne tőlem jobban, de szerintem akkor meg előbb-utóbb teher lenne. Úgyhogy talán mégis így a legjobb.”
Függjön is, meg ne is, próbáljon is, meg ne is. Nem könnyű a dekázás az érzelmekkel. Egy biztos: legyen az férfi vagy nő, senkinek nem szabad hagynia, hogy megalázzák és a méltóságát elvegyék egy kapcsolatban. Persze ha az ember fülig szerelmes, néha nehéz megítélni, hol a határ. De egy egészséges párkapcsolat hosszú távon nem jelenthet függőségi viszonyt. Csakis partnerséget. Ez az az alap, amire építkezni lehet.
