Család

A kötelező regisztráció miatt alig használják a hajdúhadházi játszóteret

A jelentős uniós támogatásból megépült játszótéren először belépőt szedtek, de a regisztrációval sem lett jobb a helyzet. Az önkormányzatnak azt javasolják, könnyítse meg a regisztrációt.

Arról az NLCafé is beszámolt, hogy a hajdúhadházi önkormányzat 500 forintos belépőt szedett a 85 millió forint uniós támogatással épült játszótéren és sportpályán.

A beruházás eredeti célja az volt, hogy a szegregált gyerekeket élményekhez, sportolási lehetőséghez juttassák, ám csak az első két évben volt erre lehetőségük. A belépő pedig épp a roma családokat állította nehéz helyzet elé.

A belépő miatt a Miniszterelnökség vizsgálatot indított. A 444 most azt írja, hogy a vizsgálat megállapította: a díjfizetés nem egyeztethető össze a pályázat eredeti célkitűzéseivel.

A belépő ugyanis azokat a helyi lakosokat zárja ki a létesítmény használatából, akik érdekében a fejlesztés megvalósult.

Igaz, a belépő csak a sportlétesítmények használatára vonatkozott, a játszótérnél csak regisztrálni kellett. Emiatt azonban olyan kevesen használták a játszóteret, hogy a Miniszterelnökség azt javasolta az önkormányzatnak, könnyítsék meg a regisztrációt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése