Család

Közös otthont keres a két menhelyi nyuszi, már 763 napja

Tökéletesen kiegészíti egymást a két eltérő személyiségű menhelyi nyúl, már csak egy otthonra lenne szükségük.

Biscuit és Waffle 2016 márciusában került ugyanarra a menhelyre. A nyuszik mindig is a legjobb barátok voltak, ezért a menhely munkatársai tudták, hogy közös otthont kell találni nekik.  Napok, hónapok, évek teltek el, de még mindig senki sem mutatott érdeklődést az édes pár iránt.

A most ötéves nyulak személyisége nagyon különböző, de mégis nagyon jól működnek együtt. Sok szeretet és vigaszt nyújtottak egymásnak az elmúlt időkben. A dolgozók szerint Biscuit hihetetlenül barátságos, de Waffle eléggé félénk és bizonytalan az emberek társaságában, éppen ezért remélik, hogy olyan otthonra lelnek a jószágok, ahol már gondoztak előtte nyulat. 

„Reméljük, hogy a megfelelő gazdával és a sok gondozással Waffle elkezd bízni az emberekben, és kibújik a kis burkából. Egyszerűen nem értjük, miért nem találják meg a megfelelő otthont, szegények.”

The Dodo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top