Ivan Gridin egy 3D nyomtatással foglalkozó orosz cég alapítója. Egy barátjának szeretett volna segíteni azzal, hogy a még pocakjában lévé kisbabájáról 3D nyomtatást készített. Yuliana Recu a terhessége alatt sokat aggódott a születendő gyermek egészsége miatt. „Többször járt a legmodernebb ultrahangos vizsgálatokon, de egyik sem nyugtatta meg. Azt mondtam, hogy próbáljuk meg a pocakjában lévő gyermeket modellezni, és 3D-ben kinyomtatni” – mondta Ivan.
Az eljárás alatt az anyukán ultrahangos vizsgálatot végeztek, miközben egy 3D-s nyomtató fizikailag is elkészítette a magzat képét. A modell hihetetlenül életszerű lett, már a magzat arcvonásai, valamint a kéz- és lábujjai is látszanak rajta. Ivan korábban csak műanyagból tudta elkészíteni a 3D-s babákat, ma már gipszből, aranyból és ezüstből is megrendelhetők. „Különleges érzés, hogy bár a gyermeked még nem született meg, te már a kezedben tarthatod” – mondta Yuliana.