nlc.hu
Család
Alkoholos filccel írta fel a testére a kislány az összes csúfolódást, amit a suliban kapott

Alkoholos filccel írta fel a testére a kislány az összes csúfolódást, amit a suliban kapott

A 13 éves kamaszlány az összes borzalmas jelzőt felírta magára, amit az iskolatársai a fejéhez vágtak.

Halli-Marie, egy 13 éves kamaszlány borzasztó érzékletesen mutatja be, milyen maradandó károkat tud okozni az iskolai csúfolódás. Amit a gyerekek egymás fejéhez vágnak, az beépül a saját magukról alkotott képbe – a kislány pedig megmutatja, hogy a bántó jelzőket szó szerint nem lehet csak úgy lemosni magunkról.

Halli-Marie-t nagyjából 6 hete pécézték ki maguknak az iskolatársai. Anyukája, a 35 éves Donna azonnal észrevette, hogy valami megváltozott a kislányon: csendesebb, magába fordulóbb lett. Így derült ki, hogy a többiek elkezdték ribancnak, lotyónak, kövérnek vagy éppen anorexiásnak csúfolni. De a kislánynak sikerült erőt gyűjtenie – ekkor találta ki, hogy alkoholos filccel írja fel magára az összes megalázó jelzőt, és így próbál harcolni az iskolai bántalmazás ellen. Az ötletet anyukája is támogatta, aki elmondta, mióta a kislány videója felkerült a netre, a világ összes pontjáról érkeznek a támogató, bátorító kommentek. Remélik, tényleg sikerül elérniük valami változást.

the sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top