Család

Táncol és falat mászik a kislány, aki másfél évesen nyaktól lefelé lebénult

Az orvosok alig hisznek a szemüknek. A kislány példátlan kitartásának köszönheti a felépülését.

A kanadai Seattle Lennoix 15 hónapos volt, amikor egy megfázás után gerincvelő-gyulladást kapott, és nyaktól lefelé teljesen lebénult. Az orvosok azt mondták, soha nem tud majd újra lábra állni. A most 9 éves kislány mégis felállt a tolószékből, sőt: csodával határos módon fut, falat mászik, táncol és úszik is – mindezt pedig javarészt a kitartásának köszönheti.

A kis Seattle orvosai eleinte azt hitték, a kislány túl sem fogja élni a betegséget. A myelitis transversa gyerekeknél nagyon ritka, de olyan súlyos, hogy legjobb esetben is bénultságot okoz, még a felnőtteknél is. A kislány az orvosok legnagyobb meglepetésére mégis legyőzte a lehetetlent.

Persze azért szó sincs róla, hogy Seattle teljesen kigyógyult volna a betegségből. Bár úgy játszik, mint a többi gyerek, nagyon hamar kifárad, az izmait ugyanis csak korlátozottan képes használni. A kislány emiatt folyamatosan a határait feszegeti, addig hajtja magát, amíg már a szó szoros értelmében képtelen mozgatni a lábait a kimerültségtől. Nagyon nehezen fogadja el, hogy mások még akkor is mozognak és játszanak, amikor ő már képtelen erre – de nagyon sokat köszönhet ennek a makacs kitartásnak.

Figyeli, mit csinálnak a testvérei és a barátai, ő is kedvet kap hozzá, és addig próbálkozik, amíg nem jár sikerrel. Egyszerűen bármit megpróbál, annyira elszánt. Ezért volt képes erre az egészre. Néha addig erőlködik, amíg össze nem esik a fáradtságtól

– mesélte a kislány édesanyja, aki szerint a kislány futni is imád, nyáron pedig órákon keresztül képes úszni – sőt, egyenesen ő a legjobb úszó a családban. Az orvosok alig hisznek a szemüknek.

A kislány egyébként az orvosi kezeléseket is meglepően jól bírja. Szeptemberben például a lábát kellett műteni, de két hónap helyett csak egy hónapot maradt otthon, olyan hamar felépült.

Édesanyja most a világhálón is megosztotta lánya történetét, hogy más, hasonló cipőben járó betegeknek adjon reményt vele. „Több család is írt már, hogy megköszönjék a történetünket, mert őket is nagyon inspirálja. Már a világ legkülönbözőbb tájairól vannak myelitis transversában szenvedő barátaink.”

Persze a kislány mindezt figyelembe véve sincs egyszerű helyzetben: sajnos bármilyen kisebb betegség nagyon rossz hatással van rá, időlegesen egy egyszerű megfázás is visszakényszerítheti a tolószékbe. Sőt, orvosai szerint ilyenkor a sclerosis multiplex veszélye is fennáll, éppen ezért édesanyja kiemelten figyel a betegségekre. A kislány jókedve persze továbbra is töretlen.

(Metro)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése