nlc.hu
Család
Több évtized után végre megtalálta elveszett lányát a kínai házaspár

Több évtized után végre megtalálta elveszett lányát a kínai házaspár

Huszonnégy év után talált rá elveszett lányára egy kínai házaspár, ami kisebb csodának számít a milliárdon felüli lakosú Kínában.

Huszonnégy évnyi keresés után talált rá háromévesen elveszett gyermekére egy kínai házaspár – írta a BBC News.

Vang Ming-csing és felesége, Liu Teng-jing kedden ölelhették végre magukhoz a ma már 27 éves lányukat. A Csengtuban élő házaspár annak idején gyümölcsöt árult egy út menti standnál, és egy nap, amikor végeztek a vásárlók kiszolgálásával, észrevették, hogy hároméves lányuk, Csifeng eltűnt mellőlük.

24 év után találtak rá elveszett kislányukra  (Forrás: thecover.cn)

A házaspár, amelynek egy másik lánya is van, éveken át kutatott a városban és a környező területeken Csifeng után. Az újságokban, valamint az interneten is hirdetéseket adtak fel, és soha nem hagyták el Csengtut, hátha a lány egyszer hazatalál hozzájuk.

Három évvel ezelőtt aztán Vang úgy döntött, hogy kiszélesíti a keresést, és sofőrként regisztrált egy kínai fuvarmegosztó szolgáltatóhoz, remélve, hogy egy nap talán saját lánya ül be mellé az autóba.

A férfi ekkor már a kínai média figyelmét is felkeltette. Tavaly év végén egy rendőrségi fantomképrajzoló elolvasta Vang történetét, és úgy döntött, segítségképpen elkészíti Csifeng felnőttkori portréját. A kép bejárta az internetet, és több ezer kilométerrel arrébb, az ország másik végében élő Kang Jing magára ismert a rajzon. A nő év elején felvette a kapcsolatot Vanggal és a DNS-vizsgálat ezúttal örömteli eredményt hozott.

A 27 éves Csifeng  férjével és kislányával várja szüleit a repülőtéren

A házaspár és rég elveszett lányuk kedden találkoztak először, amikor az észak-kínai Csilin tartományban élő Kang Jing Csengtuba utazott férjével és két gyermekével. „El sem tudom mondani, hogy mennyi reményt, csalódást és elkeseredettséget éltünk meg az elmúlt 24 évben. Most viszont végre újra együtt vagyunk” – idézte az édesapát az egyik pekingi lap.

A kínai lapok szerint Kang Jing a szüleitől mindössze 20 kilométerre nőtt fel, de azt nem részletezték, hogy miként szakadt el annak idején a szüleitől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top