Beteg tacskókon segít a lelkes állatbarát

nlc | 2018. Április 04.
Újabb beteg tacskót fogadott örökbe az a jó szándékú állatbarát, aki korábban a kerekesszékkel közlekedő kutyus, Eszkuláp gondját is viselte. A Tesla névre hallgató eb lábaival minden rendben van, csak ürítési gondjai vannak.

Már nem próbálkozik örökbe adással, hanem ő maga lett a gazdája Teslának, a beteg tacskónak. A nő – aki csak így hivatkozik magára a Tipeg és Pikszis, avagy az élet Eszkuláp után című Facebook-oldalon – több évig gondoskodott az Eszkuláp névre keresztelt, lebénult tacskóról, aki még kerekesszékkel is megtanult közlekedni, miután szerető gazdájához került.

Teslának támogatni kell anyagcsere folyamatait, néha nem jön neki össze a kakilás és a pisilést is hólyagnyomással kell segíteni, nem csoda, hogy senki sem akarta örökbe fogadni az amúgy játékos és nagyon cuki tacskót.

Naivitás azt hinni, hogy valaki szeret balesetes pisicseppeket feltörölni napjában többször, majd Sanitollal fertőtleníteni mindent. Naponta legalább egy kutyaágyat, -plédet mosni, hogy mindig legyen tiszta. Nagy tételben kiteríthető pelenkát venni. Cipelni a lépcsőn le- és fel a kutyakocsit, akkor is, ha az embernek már leszakad a dereka. Felkészülni arra, hogy rövidebb a várható élettartama, és a vége a veséről fog szólni, nem az öregedésről.

Az embernek vannak olyan élethelyzetei, amikor nem hozhat örökbefogadási döntéseket. Tesla is csak annyit kaphat, hogy amíg a gazdája él, ő biztonságban lesz. Ha bármi történne, nem valószínű, hogy lenne, aki magához veszi. Ez szívszorító felismerés, de tény. Viszont jelenleg sincs senki más, aki örökbe fogadná. Egy hiperjó gazdi.

Szóval így. Tesla marad. Mert félő, hogy nem tudná más őt így elgondozni. Leginkább mert nincs is más, aki gondozni szeretné. Azért.

És innentől egy gyomorgörcs az élet. Meg folyamatos szervezés. De szeretet is. Nagy-nagy szeretet.

– írja Facebook-oldalán A nő.

Exit mobile version